#séf

Fakanállal a Parnasszuson
 

Fakanállal a Parnasszuson

Dél-Amerika legnépesebb városában, São Paulóban főz a séf, akit most a földkerekség egyik legbefolyásosabb emberének választott a Time magazin.

Tóth Sándor Tóth Sándor

Mire jó egy Michelin-csillag?
 

Mire jó egy Michelin-csillag?

Egyáltalán számít az, hogy Magyarországon csak kettő van? A portugál Miguel Rocha Vieira mesterszakács nem csak a Costesnek hozta el a legmagasabb gasztronómiai elismerést, hanem Budapestnek is. Amióta a magyar főváros is látható a magaskonyha térképén, azóta igényesebb a szakma is. Bárcsak a szakácsképzésről is elmondhatnánk.

Rác András Rác András


Így lesz Önből francia mesterszakács
 

Így lesz Önből francia mesterszakács

Párizsban szupermarketbe járni nagyjából olyan, mint Tuniszban síelni. Hiszen minden kerületnek megvan a maga gourmet, varázslatos, ínyenc, boszorkányos, szexi, hagyományos, nyüzsgő, ínycsiklandó, satöbbi, satöbbi piaca. Itt mindent megtanulhat.

R.A. R.A.



Négyfogásos menü egy óra alatt – recept
 

Négyfogásos menü egy óra alatt – recept

Budapesti főzőiskolákat bemutató sorozatunkban ezúttal profi terepre léptünk. Kis fenntartással, mert lássuk be, éppenséggel egy profi konyha nem tűnik közösségépítő műhelynek. Kellemesen csalódtunk.

Megyeri Zsuzsanna Megyeri Zsuzsanna

Litauszki Zsolt: nem kell szeméttel etetni a turistákat
 

Litauszki Zsolt: nem kell szeméttel etetni a turistákat

A 21 Magyar Vendéglő és a hét elején megnyitó Pest-Buda kreatív séfje a családja miatt nem nyomul, többre tartja az elmélyült kutatómunkát, mint a felszínes íztrükközést, ugyanakkor néha szívesen enged teret bolondériáinak, vagy ahogy ő nevezi: betegségeinek.

Vajna Tamás Vajna Tamás

Az olasz konyha nagy öregje
 

Az olasz konyha nagy öregje

A közelmúltban nyolcvanadik évét betöltött Gualtiero Marchesit Olaszország legnagyobb séfjeként ünnepelik. Az első volt, aki olaszként három Michelin-csillagot is beszerzett. S az első, aki visszaadott egy csillagot Michelinéknek.

Gyimesi Zsuzsa Gyimesi Zsuzsa





Séfek, akik otthonukban etetik a vendégeket - fotó
 

Séfek, akik otthonukban etetik a vendégeket - fotó

Havannában vagy Barcelonában nem meglepő, ha egy kitűnő szakács otthonában süt-főz, és terített asztalához fizetős ebéd- és vacsoravendégeket vár. Van ennek még újabb változata is, amikor a japán séf kívánságra házhoz megy, s a megrendelő konyhájában készíti el az ételt. Az alternatív vendéglátási formák egyre népszerűbbek Kubában és Spanyolországban.

Tóth Sándor Tóth Sándor

A séf, aki szereti a malackodó vendégeket
 

A séf, aki szereti a malackodó vendégeket

Az utóbbi években egyre több olyan tehetséges, fiatal séf tűnik fel, akit nem különösebben izgat, mit gondolnak róla a hivatalos szakmai szervezetek. Inkább a képességeikre, mintsem a kapcsolataikra építenek. Ilyen Huszár Krisztián is, aki éppen most lett az Év Konyhafőnöke.

KM-GyZs KM-GyZs


Francia mesterszakács a Chateau Visz új séfje
 

Francia mesterszakács a Chateau Visz új séfje

Miután a Chateau Visz korábbi séfjének, Erik Schröternek – német Michelin csillagos séf – szerződése már 2010 májusában lejárt, a kastélyszálló-étterem tulajdonosai utódjaként olyan séfet kerestek,aki nemzetközileg elismert, tapasztalt, hosszú távon is a Chateau Viszhez kötődik.

hvg.hu hvg.hu



Kostyál Gábor képviselheti Magyarországot a Bocuse d'Oron
 

Kostyál Gábor képviselheti Magyarországot a Bocuse d'Oron

Kostyál Gábor, a keszthelyi Helikon Hotel konyhafőnöke nyerte meg a Bocuse d'Or Selection Hungary 2010 magyarországi döntőjét. A 36 esztendős séf képviseli majd a magyar szakácstársadalmat a világ első számú melegkonyhás csúcsgasztronómiai rendezvény európai versenyén júniusban Genfben.

MTI MTI