Nyártól jöhet a magasház stop
A kormány döntött arról, hogy törvénnyel korlátozza a magasházak építését.
A kormány döntött arról, hogy törvénnyel korlátozza a magasházak építését.
A magyar éves GDP durván kétharmadát, 83 milliárd dolláros értéket termel egyetlen évben India tejipara, amely legkevesebb 250 millió dolláros bevételkieséssel számolhat, mert immár nem szabad leölni a teheneket. A kormány még májusban hirdette ki a törvényt, melyet a Legfelső Bíróság alkotmányellenesnek ítélt. Így egyelőre nincs hatályban, de India sok államában mégiscsak bevezették a tilalmat.
A hivatal megtiltotta a tanároknak, hogy önállóan nyilatkozzanak, mindet egyeztetni kell. Ez az LMP szerint sérti az alapjogukat.
A Fidesz új frontot nyitott, a mecsetek építését tiltaná, miközben ezzel talán épp a szélsőséges és ellenőrizetlen imámok malmára hajtaná a vizet. A tiltással egyszer már megpróbálkozott egy jobbikos önkormányzat, az Alkotmánybíróság utasította rendre.
Az ukrán parlament által elfogadott "Az agresszor országból érkező állampolgárok részvételével szervezett vendégszereplések és fellépések rendezésének különleges szabályairól" rendelkező törvény a művészek mellett az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak(SZBU) is komoly szerepet szán.
Az Európai Unió, a tagállamok többségének szellemiségéből következően, tiltja a halálbüntetést és a fogvatartottak kínzását. Most az ehhez szükséges eszközök kereskedelmének tilalmát terjesztené ki.
Csehországban mától tilos a dohányzás minden vendéglátóhelyen.
A mobiltelefonnál nagyobb elektronikus eszközök potenciális bombák, így a Közel-Keletről Nagy-Britanniába tartó járatokon is betiltják azokat, akárcsak az Egyesült Államokban.
Donald Trump elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette hét közel-keleti ország állampolgárainak befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba.
Ezekben a kórházakban, rendelőkben, osztályokon nem lehet most látogatni a beteg rokonokat, szeretteket.
Megtiltották egyes magyar baromfitermékek importját, madárinfluenza miatt.
Az országban 700 ezer muszlim él. A köztereken általában tilos lesz a burka viselése.
Életbe lépett Nagy-Britanniában az a törvény, amely tiltja a műanyag mikroszemcsés kozmetikumok gyártását.
A Nissan, a Chevrolet és a Ford máris gratulált a szaúd-arábiai nőknek, asszonyoknak abból az alkalomból, hogy az uralkodó eltörölte azt a tilalmat, amelynek értelmében csak férfiak ülhettek volánhoz a királyságban.
A tiltásnak kegyeleti okai vannak, a helyszín pedig a Greenfell Tower nevű épület, amely június 14-én leégett. A katasztrófában 80 ember vesztette életét.
Nehéz ma az egészségügyi dolgozóknak, de nem könnyű azoknak a betegeknek sem, akik szeretnének úgy gyógyulni, hogy közben minden házi szabályt betartanak, mert ellenkező esetben akár le is állhatják a kezelést. Egyik olvasónk egy budai gyógyintézmény fürdőrészlegében fotózta le, mi mindenre kell odafigyelni a lecsöpögő vízcseppektől a napozáson át a fürdőruháig.
Egy sikeres és egy sikertelen merényletkísérlet lehet a magyarázat a hétvégén több országban bevezetett tilalomra.
Afganisztánban amerikaiakat segített az az afgán család, amelynek tagjaival most mégis nagyon barátságtalanul bánnak az amerikai hatóságok.
A holland parlament alsóháza alapvető biztonsági okokra hivatkozva megszavazta az arcot takaró iszlám fátyol, valamint minden arcot takaró öltözet, beleértve a sí maszk és a bukósisak közterületen viselésének betiltását – közölte a La Libre Belgique belga napilap internetes oldalán kedden.
A madárinfluenza-vírus miatt már nyolc, Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az érintett megyéből vagy Magyarországról a magyar baromfi és baromfitermékek bevitelét – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.