Lemondott Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt éléről
Tervei szerint újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját, és megalapít egy intézetet, mely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel.
Tervei szerint újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját, és megalapít egy intézetet, mely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel.
Szeptemberben lesz tisztújítás, Jakab szerint sok baloldalinak vonzóbb lenne a Jobbik, ha ő lenne a párt elnöke.
Lassan egy hónap telt el az EP-választások óta, ám még mindig nem tudni, kik váltják az EU mostani vezetőit. És egyelőre nem is látszik, mi lesz az alkudozás végeredménye.
Az utolsó pillanatokban fordult meg Simonka György sorsa, a Fidesz régióigazgatója a tisztújítás előtt egyeztetett a helyi elnökséggel, így mégsem a bűncselekményekkel meggyanúsított parlamenti képviselőt, hanem Herczeg Tamást választották meg a párt megyei elnökének. Azért Simonkának is szorítottak helyet.
Régi harcostársait tolta a pálya szélére az elmúlt hónapokban a bűncselekményekkel meggyanúsított Simonka György. Egyikük ki is tálalt. Simonkát ennek ellenére megyei elnöknek választhatják a mai tisztújításon, őt ajánlja melegen a Fidesz régióigazgatója is. Közben az is a tudomásunkra jutott, hogy talán mégsem Kerényi fog ajánlatot tenni az elnöki posztra.
Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg elnöknek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán.
Nem hozott döntést az elnökválasztás első fordulója pénteken Hamburgban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán, mert egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét.
Demeter Márta az egyedüli jelölt a Szél Bernadett távozásával megüresedő LMP-társelnök posztra, személyéről az október 20-ai részleges tisztújító kongresszuson dönt a párt.
Alaposan feladta a leckét saját magának az MSZP. Keresztbe szavazásokkal nagyon kusza elnökséget választott ugyanis a tisztújító kongresszus. Pedig most lenne szükség minden erejükre, ha maradt még a pártban ambíció, hogy a történelmi mélypontról elmozduljanak felfelé. Nem jó jel, hogy a szocialisták több politikusa is kétségbe vonja a választott pártelnök motivációját és képességét, és már esetleges 2019-es bukásáról beszél.
A csúfos választási vereség után választ új elnökséget az MSZP. A párt történelmi mélyponton van - a teljes népesség körében 6 százalékon áll -, így adekvát a kérdés, van-e értelme a folytatásnak. Az MSZP tisztújító kongresszusára érkezők szerint a válasz egyértelmű.
A csúfos választási vereség után új elnököt választ az MSZP, Molnár Gyula előző elnök a sajtó megkerülésével érkezett meg a Villányi úti konferenciaközpontba.
A párt teljes elnöksége lemondott a választás után, ezért lesz tisztújítás.
Kassai Dániel volt az első, aki a választások előtt úgy döntött, visszalép körzetében, ezzel javítva az ellenzék esélyeit a győzelemre. Kunhalmi Ágnes MSZP-s jelölt győzött, a Fidesz mandátumot bukott itt. Kassait mégis példásan megbüntette saját pártja.
Nemrég teljesen otthagyta a pártot az egykori alapító, a különállást szorgalmazó Schiffer András. A leendő új társelnököt összefogás-ellenesnek tartják, de Keresztes Lóránt László távolságtartása csak a baloldalra vonatkozik. Mit veszített az LMP Schiffer távozásával és merre mozdulhat a párt?
Elnöki programja kész, de még nem döntötte el, elindul-e most is. Kunhalmi Ágnest ugyanakkor nem tudja támogatni, azt sem tudja, milyen diplomája van.
Egy-egy jelölt indul csak a két társelnöki posztért.
A párt szombaton megválasztott új elnöke megerősítené a Jobbikot, 2022-re készülnek.
Sneider Tamás lett a Jobbik új elnöke, Toroczkai László szoros versenyben kapott ki, érthető a csalódottsága. Dúró Dórával együtt távozott a helyszínről, utóbbiról végül nem szavazhattak.