Tisztújítást tartottak a polgárőrök, Markos György is bekerült az elnökségbe
Túrós András újabb öt évig lesz elnöke az Országos Polgárőrszövetségnek (OPSZ).
Túrós András újabb öt évig lesz elnöke az Országos Polgárőrszövetségnek (OPSZ).
Petrov Iván is indul a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjáért a szervezet jövő vasárnapi tisztújító közgyűlésén.
Bár múlt éjjel az MSZP pártigazgatója lemondta a Pest megyei tisztújítást, a szervezetek képviselői mégis összegyűltek Dunakeszin, és megtartották az ülést.
Bírósághoz fordulna Fekete Zoltán, amiért néhány nappal a párt tisztújító kongresszusa előtt felfüggesztették az egész megyei szervezetet.
Kendernay János mellett Kanász-Nagy Máté pályázik a tisztségre.
A volt csúcsminiszter elnökjelölt lesz a Magyar Teniszszövetség hétfői tisztújításán. Az alelnöki tisztségre is felkért valakit.
Az alapszabály nem számol olyan kivételes esettel, mint ami idén a koronavírus miatt előállt. Az új testületnek pedig kell idő felkészülni: ciklusuk alatt egy téli mellett két nyári olimpiát is rendezhetnek.
A múlt héten derült ki, hogy a szervezet hiánya többmilliárdos, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult segítségért.
Teljes tisztújítás következik, miután mind az öt elnökségi tag felállt. Az elnök áprilisban az Index értesülése szerint milliárdokat kért a sportért felelős államtitkárságtól.
Az MLSZ régi-új elnöke szerint az NB I.-es fizetések nem állnak arányban a teljesítménnyel.
Árulókról beszélt a Jobbik januári tisztújító kongresszusán Jakab Péter, a párt frissen megválasztott elnöke. A 8 perces hangfelvétel több szerkesztőségbe, így a hvg.hu-hoz is eljutott.
Az új elnökre a frissen megválasztott választmány 28 tagja szavazott igennel, 13-an tartózkodtak, 2 szavazat pedig érvénytelen volt.
Kincses Gyula a megválasztása után arról beszélt, hogy a direkt politikai nyomásgyakorlástól tartózkodni fognak, de ami nem jó a betegeknek és a szakmának, azt szóvá fogják tenni.
A Fidelitas tisztújító kongresszusán felszólalt szinte a Fidesz teljes krémje. Kövér szembement az illiberalizmussal, Kásler 1100 évet ment vissza, Kubatov és Kocsis, pedig még mindig a Nélküleden lovagol.
A Karácsony Gergelyről kiszivárgott hangfelvételen is élcelődött Orbán Viktor miniszterelnök-újraválasztott pártelnök a Fidesz tisztújító kongresszusán, ahol újra megmagyarázta rendszere lényegét és közölte, ha kell, az olasz államhatár egy részének védelmét is átvesszük, ha kell.