Révész Sándor: Nácikkal a hazáért?
A „nácikkal a hazáért”, azaz a „bárkivel a hazáért” oda vezet, hogy a haza a bárki értékeinek és érdekeinek lesz alávetve, jobb esetben pedig a bárkivel együtt veretik le. Vélemény.

Fidesz-közeli megmondóembereknek és Fidesz-politikusoknak a történeti tények nem nagyon számítanak, ha a gonosz Nyugat ármánykodását kell felskiccelni. Szerzőnk néhány, a közelmúltból vett példát idéz. Vélemény.
Lőrinc László
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutatjuk az elkövetkező hetekben.
hvg360
A nők abortuszhoz való jogát pártolók és ellenzők is kihasználták Norma McCorvey-t. Ő szerepelt a felülírt 1973-as amerikai legfelső bírósági döntésben Jane Roe álnéven felperesként, és maga is merész kanyarokat tett az ügyben.
Nagy Gábor
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutatjuk az elkövetkező hetekben.
hvg360
Csontmaradványokat, tárolóedényeket, római kori pénzeket is találtak Törökszentmiklósnál, és a három temető feltárása még csak ezután következik.
MTI
Bettany Hughes brit történész a legmodernebb módszerekkel és 21. századi törvényszéki eszközökkel dolgozva jár utána történelmi eseményeknek. A holtak hangjai című dokumentumsorozatban így ad át új információkat például Tutanhamonról és édesanyjáról, de a Vezúv áldozatainak életéről is.
hvg.hu
Titkosszolgálatok, fedett kereskedőcégek, közvetítők és zsebimportőrök együttes erővel cselezték ki a hidegháború kereskedelmi fegyverét, a Cocom-listát. Visszafelé is elsülhet az olyan gazdasági embargó, amellyel most a Nyugat Oroszországot szorongatja.
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutatjuk az elkövetkező hetekben.
hvg360
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutatjuk az elkövetkező hetekben.
hvg360
Bill Gates szerint ma már mindenkinek jobban néz ki az önéletrajza az övéhez képest.
hvg.hu
Új cikksorozatunkat Helyek, amelyek már nincsenek címmel indítjuk útjára, és ebben olyan természeti képződményeket, vagy ember által alkotott építményeket mutatunk be, amik mára már eltűntek. Elsodorta őket a történelem, a természet, vagy az emberi nemtörődömség és mohóság. Elsőként Az aranyemberből sokak által ismert „Senki” szigetéről írunk, ami nem Jókai elmeszüleménye, egy nagyon is létező kis sziget volt az Al-Dunán, amit aztán a vaskapui vízerőmű megépítésekor Orsova óvárosával egyetemben elárasztottak.
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutatjuk az elkövetkező hetekben.
hvg360
A neandervölgyi lakóhelyen hamu maradványait, egy kerek tűzhelyet, valamint kőfegyvereket és vadállatok összezúzott csontjait találták meg.
MTI
Hogyan fonódott össze a német nagyipar és a hatalom felé igyekvő, majd a hatalmat birtokló német nemzetiszocialista párt? Hogyan talált egymásra a náci vezérkar és a nagytőke? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? És mi történt a második világháború után a kollaboráns gazdasági szereplőkkel? Erről szól a HVG Könyvek Kiadónál megjelent Náci milliárdosok című kötet (szerzője David De Jong holland történész, oknyomozó újságíró), melynek több részletét is bemutatjuk az elkövetkező hetekben.
hvg360
A 19. században fejlődtek odáig a tudományok, hogy ne lehessen többé polihisztorkodni. Erdély utolsó polihisztora a 125 évvel ezelőtt, 1897. június 24-én elhunyt Brassai Sámuel volt. Ő gyakorolta a legnagyobb hatást Erdély szellemi életére a 19. században, amelyet gyakorlatilag végigélt. Élete végén százévesnek nyilvánított magát, holott szinte biztos, hogy 97 volt „csupán”. Pedagógiai nézeteivel messze megelőzte a korát - sajnos a mi korunkat is.
Az 53 éves Füzesi Attila 10,3 milliárdos vagyonával évek óta szerepel a 100 leggazdagabb magyart felsorakoztató listán. Fülöpjakabon tanít történelmet az általános iskolában.
hvg.hu
A nemzetközi divatot követte, és a lakásválság megoldását várta a panelektől az állam a szocializmus éveiben. Így annak ellenére is nagy erőkkel építették őket, hogy a módszer minden másnál drágább volt. A lakásokat központilag osztották volna, kvázi alanyi jogon, de kiderült, nincs rá elég pénz, így jött a magánerő és a kiskapuk. Hogyan lettek a panelek, miként lehetett bennük lakáshoz jutni, miben térnek el a hazaiak a keleti blokkban megszokottaktól, hol él tovább az örökségük? A panelházakról szóló cikksorozatunk, a Telepszemle hatodik részében Kocsis János Balázzsal, a Corvinus és a BME egyetemi oktatójával, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnökével jártuk körbe a hazai panelek történetét.
Zsindelyné Tüdős Klára kalandos életét trilógiában dolgozza fel Bódis Kriszta író, aki így akarja újra a köztudatba emelni a némileg elfeledett művészt, embermentőt, aktivistát.
A kutatók egy 1970-es években végzett ásatás leleteire engedték rá a mesterséges intelligenciát, ami érdekes eredményt hozott.
hvg.hu