A túlzott turistaáradattól félti Budapestet a KPMG
A társaság tanulmánya szerint fel kell készülni a megelőzésre, mert bár a gazdaságnak jót tesz, a helyiek nem mindig örülnek a rengeteg turistának.
A társaság tanulmánya szerint fel kell készülni a megelőzésre, mert bár a gazdaságnak jót tesz, a helyiek nem mindig örülnek a rengeteg turistának.
A Magyar Turisztikai Ügynökségnél korábban is hallani lehetett elbocsátásokról, az azonban csak most derült ki, hogy a kirúgottaknak azt követően mutattak ajtót, hogy egy héttel előtte arra kötelezték őket: vegyenek részt egy eseményen, amelyen Orbán is beszédet mond.
A magyarok miatt pörög a turizmus, a külföldiek kevesebb időt töltöttek itt.
A következő három-öt évben több tízmilliárdos fejlesztések kezdődhetnek a Hunguest Hotelsnél, fokozatosan kategóriát váltanak a háromcsillagos szállodáik.
Utánajártunk, mi lett a másfél éve vitákat kavart, szabolcsi space központ tervével, amelyre egy kormányhatározat nyújtott volna (elvi) fedezetet. A gyarapodó Kisvárda árnyékában senyvedő Gyulaháza álma összetört.
Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít a két város között – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfői sanghaji megbeszélései után.
Az állam 325 milliárd forintot ad Sopronnak. Útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari, gazdasági övezet kialakítására lehet költeni. És jut belőle a Fertő tóra is, ahol már látszik is, ki fog jól járni.
Négy és félszer annyit költenek ilyenkor a turisták, mint egy átlagos novemberi hétvégén. A fürdővárosokba és Lengyelországba mennek a legtöbben.
Hortobágy, Balaton, 4-es metró, pirospaprika és fürdőruhás lányok, ezt látják majd a külföldi tévénézők Magyarországról és Budapestről abban a két reklámban, melyet a napokban mutattak be.
Évente már tízezreket vonzanak azok a tematikus séták, amelyeken a város kevésbé ismert oldalát mutatják be a résztvevőknek, általában egy-egy szakértő vezetésével.
A miniszterelnök is felszólalt a Magyar Turisztikai Ügynökség éves ünnepi rendezvényén, ahol az is kiderült, mi az új országmárka.
Egy szamárnak sem kell mindent eltűrnie.
Az idegenforgalmi vonzerő által odacsábított turisták millióinak rohamát nyögik Európától Ázsiáig a felkapott városok és üdülőhelyek. A kirívó viselkedés büntetése mellett már felvetődött a szívesen látottak számának korlátozása is.
Mind az utazások száma, mind a turisták által elköltött pénz mértéke emelkedett világszinten az egy évvel korábbihoz képest.
A Mastercard kutatása szerint tavaly óta 7 helyet javított a magyar főváros a legnépszerűbb turisztikai célpontok listáján, Bangkok, London és Párizs az első három a sorban.
2030-ig csaknem 200 milliárd forintot terveznek elkölteni.
25 ezer eurós adócsalást lepleztünk le az első kísérletnél Santorini szigeténél – nyilatkozta a londoni Daily Mailnek az athéni adóhivatal egyik munkatársa. Mit csinál az adóhivatal drónja a tengerparton? Megfigyeli a turistaforgalmat.
Nekünk, magyaroknak talán kevésbé érthető, hogy a britek miért nem tudják helyesen kiejteni a szlovéniai Ptuj nevű város nevét (92 százalékuk mondta rosszul). Azt viszont már értjük, hogy miért gyűlt meg a bajuk az izlandi Eyjafjallajökull vulkánnal (százból csak ketten találták el a helyes kiejtést).