Nem Pécs és mondjuk Eger a leginkább felkapott hely a külföldi turisták körében a vidéki Magyarországon, s nem is Szentendre, a Dunakanyar vagy a Hortobágy áll ez idő szerint a népszerűségi lista élén, hanem két apró dunántúli város: a négy és félezer lakosú Hévíz és az ennél is kevesebb helybélit számláló Vas megyei Bük. Az előbbi településen 691 ezer, az utóbbiban 434 ezer éjszakát töltöttek el tavaly az országhatáron túlról érkezett vendégek. Ehhez képest Siófok vagy Szeged például csak 221, illetve 147 ezer „külföldi vendégéjszakát” volt képes felmutatni. Európa volt kulturális fővárosa, a jelentős látnivalókat felvonultató Pécs pedig be sem került a múlt évben a tíz leginkább frekventált turisztikai célpontnak számító hazai település közé, legalábbis a szálláshelyek forgalma alapján.

A belföldi turizmus két vidéki „nagyágyújának” mindeközben a 24 ezer lelkes Hajdúszoboszló és a 2 ezer fős Zalakaros számít. E helyek forgalma a múlt évben lényegében megegyezett a külföldiek által leginkább preferált fenti kisvárosokéval. A kétféle vendégkör között egyébként nagyon is létezik átjárás: a külhonból érkezők kedvelt gyógyüdülőhelyei a hazai közönség választása alapján is gyakorta bejutnak a belföldi top 10-be, s ugyanez fordítva is igaz. A 23 megyei jogú város közül ugyanakkor mindössze három – Szeged, Miskolc és Eger (utóbbiak a hazai, az előbbi a külföldi utazók révén) – tudta beverekedni magát tavaly a legdivatosabb honi üdülőhelyek közé. Sopron, Veszprém vagy éppen a legnépesebb vidéki város, Debrecen pillanatnyilag nem tartozik például a jól eladható idegenforgalmi desztinációk közé.
Magyarország legfőbb turisztikai attrakciójának mindeközben Budapest számít: a fővárosban tavaly több mint háromszor annyi (9,1 millió) külföldi fordult meg, mint a kilenc frekventált vidéki idegenforgalmi központban együttvéve. A belföldi turisták körében kicsit más a képlet. A „székesfőváros” dominanciája ebben a tekintetben is megkérdőjelezhetetlen ugyan, ám a Balaton régió három kiemelt települése (Hévíz, Balatonfüred, Siófok) példának okáért összességében több hazai vendéget fogadott, mint Budapest – derül ki a KSH által most kiadott friss turisztikai riportból.

A külföldiek nálunk eltöltött vendégéjszakái alapján Magyarország egyébként – az elmúlt évek turisztikai felfutása ellenére – hátulról csak a 6. helyen áll a 28 uniós ország között, az egy helyi polgárra jutó vendégéjszakák száma alapján. Három napnál is kevesebb időt (ennyit marad nálunk átlagosan egy külföldi) csak Romániában, Lengyelországban, Szlovákiában, Litvániában és Lettországban töltenek el az idegenek. Ehhez képest Portugáliában és Írországban például 7-7, Görögországban és Spanyolországban 10-10, Ausztriában 14, Horvátországban pedig 22 napot időzik tipikusan egy vendég.
A magyar állampolgárok körében a leginkább kedvelt külföldi célpontnak Ausztria és Németország számít, a 2017-ben abszolvált többnapos üzleti és rokonlátogatások, illetve turistautak összesítése alapján. A társasutazások piacán viszont a görög kirándulások iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés: minden ötödik, szervezett formában utazó magyar Európának e „sarkába” indul el az utóbbi időben. A további népszerűségi sorrend a társasutazások kategóriájában: Olaszország, Horvátország, Ausztria, Törökország, Spanyolország.