Jóval régebben eszünk gabonát az eddig feltételezettnél
Már 100 ezer évvel ezelőtt is fogyasztottak őseink különböző gabonaféléket - állítja egy kanadai szakember, akinek tanulmánya pénteken jelent meg a Science című tudományos folyóiratban.
Már 100 ezer évvel ezelőtt is fogyasztottak őseink különböző gabonaféléket - állítja egy kanadai szakember, akinek tanulmánya pénteken jelent meg a Science című tudományos folyóiratban.
Kilenc kilóval kevesebb cukrot fogyaszt egy évben egy átlagpolgár mostanság Magyarországon, mint a rendszerváltás...
Cukorbetegként is élhetünk teljes értékű életet. A feltétel csupán a betegség megfelelő kezelése, amelynek három pillére az inzulin, az életmódbeli, illetve az étrendi kezelés betartása. Ehhez nyújt segítséget sorozatunk befejező része.
Az amerikaiak kövérebbek lettek a recesszióban, pénztárcájuk soványodásának ugyanis az egészséges étkezés is áldozatul esett - írta a The Wall Street Journal.
Korábban igen kevés tudományos eredményt olvashattunk a táplálkozás és a szembetegségek kapcsolatáról, ma már birtokában lehetünk néhány megalapozott ténynek. Sorra vettük, mit tehetünk a szemünkért. Október a látás hónapja.
Német kutatóknak sikerült kifejleszteniük egy olyan fóliát, amelybe csomagolva a gyümölcs megtartja nedvességtartalmát, mégsem penészesedik könnyen. Az eddigi csomagolóanyagokkal az volt a gond, hogy belső felületükön lecsapódott a gyümölcsből kipárolgó víz, és ez penészesedéshez vezetett.
Ma még távolinak tűnik az idő, amikor majd egészségügyi rutinvizsgálatnak számít vérképünk és a genetikai-profilunk összevetése, de ha mindez valóra válik, az egyben új alapját képezheti a gyógyításnak, s ezen belül a táplálkozási terápiáknak is, amellyekkel akár plusz éveket nyerhetünk.
A tudomány eddigi állása szerint az Afrikából származó sötét bőrű ember azért fehéredett ki, mert egyoldalú, gabona alapú táplálkozása révén D-vitaminhiányban szenvedett. Csak a világos bőr teszi ugyanis lehetővé, hogy a nap UV-B sugárzása olyan mélyre hatoljon, hogy a szervezet maga is képes legyen előállítani a létfontosságú vitamint. Ezt az elméletet cáfolta most meg egy dél-afrikai kutató.
Ha nyár, akkor hőség, strandolás, hűsítő hullámok, dinnye, fagylaltok, jeges kávé és az esti partik elmaradhatatlan kelléke a jeges gyümölcsös koktél.
Új, a korábbiaknál szigorúbb nemzetközi élelmiszerellenőrzési szabályokat, kötelező vizsgálati módszereket fogadott el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékes szakbizottsága.
Az egészséges táplálkozás szemléltetésére számos modell látott napvilágot, amelyek között piramis, szivárvány, tányér, házikó és görög oszlop is szerepelt. Az első amerikai táplálkozási piramis 1992-ben született. Az alapok nem változtak, azonban az elmúlt 16 évben a testmozgásra lényegesen nagyobb hangsúly helyeződött.
Időről időre hallhatunk a transzzsírsavak egészségkárosító hatásairól. Mik ezek a zsírok, hogyan keletkeznek, valóban ártalmasak-e, milyen élelmiszerekben találhatóak és hogyan mérsékelhetjük a bevitelüket?
Minden eddiginél többen éheznek szerte a világon - az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett éves jelentése szerint idén 1 milliárd 20 millióan, azaz minden hatodik ember nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz.
Állatgyárak, felpumpált mellű csirkék, új halálos baktériumtenyészetek - maroknyi vállalatcsoport kezében összpontosuló élelmiszerellátás. Az Amerikában pénteken debütáló Food Inc. című dokumentumfilm horrorképet fest az ország élelmiszeriparában az utóbbi harminc évben bekövetkezett átalakulásról - de alternatívát is mutat.
Egyes ételek jóval több kalóriát tartalmaznak, mint mások, de hogyan is néz ki ez a különbség a valóságban? Nézzük meg, s legközelebb lehet, hogy kétszer is meggondoljuk, melyiket együk.
Miért van szükségünk fehérjékre? Mik tartalmaznak fehérjét? Miért kell állati és növényi fehérjét fogyasztani? Hogyan táplálkozzon helyesen egy vegetáriánus?
Egy amerikai kutató kipróbálta, tudna-e azon a táplálékon élni, amit a csimpánzok esznek Afrikában. Étrendjükből szinte mindent megkóstolt.