A távközlési bizniszben is felbukkant a volt belügyi államtitkár, Tasnádi László
Tasnádi cége időközben jogelődje révén egy meglehetősen problémás ügybe is belekeveredett.
Tasnádi cége időközben jogelődje révén egy meglehetősen problémás ügybe is belekeveredett.
A hihetetlenül sikeres informatikai vállalkozás most reagált az MVM csütörtöki bejelentésére.
Idén már nem kötelező a távközlési szolgáltatóknak papíralapú telefonkönyvet megjelentetni – hívja fel a figyelmet az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hangalapú és online tudakozók, illetve a netes keresők és közösségi oldalak szinte teljesen megszüntették a vaskos kiadványok iránti keresletet.
A Tongánál futó tenger alatti adatkábel a hétvégi vulkánkitörésben rongálódott meg, emiatt sok helyen elérhetetlenné vált az internet.
Egy japán cég olyan, nagyméretű drónt fejlesztett, ami a szokásosnál is hosszabb ideig képes repülni, anélkül, hogy leszállna. Persze nem elsősorban ezért készült: bázisállomásként működik.
A földi mágneses mező az utóbbi időben nem teljesen úgy működik, ahogy kellene, de a jelenséget nehéz megfigyelni. Egy műholdakkal foglalkozó társulás azonban véletlenül megoldást talált erre.
Az informatikai csodacég első nemzetközi akvizíciójára készül: többségi tulajdont szereznének az izraeli SpaceComban.
Állandó hiánycikk volt, amikor viszont volt, akkor nem mindig működött megfelelően. Magán, közületi, iker – így (nem) telefonáltunk az 1990-es évekig.
Májusig kellett várni az év első nagyobb adásvételére: a Verizon a dollármilliárdokért vett Yahoo-t és az AOL-t is eladja.
Újabb lépéssel került közelebb Orbán Viktor ahhoz az álmához, hogy kizárólagos magyar tulajdonban lévő mobilszolgáltató is legyen a piacon. Közben az állami közbeszerzéseken rendkívül sikeres 4iG még az idén 300–350 fős létszámbővítést tervez, mert a Mészáros Lőrinc barátjának kezében lévő informatikai cég a műholdas távközlésben is tarolásra készül.
Egyre többen egyre nagyobb mennyiségű online adatot mozgatunk meg hétköznapjaink során, de vajon milyen további fejlesztésekre van szükség, illetve hogyan tud felkészülni az ICT-szektor például a koronavírus-járvány következő hullámára? Kis Alberttel, az Invitech infrastruktúra és társszolgáltatói vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A kínai informatikai és mobil-távközlési óriás dolgozóját Lengyelországban vették őrizetbe.
A piac negyedét megszerezheti a romániai hátterű távközlési szolgáltató.