Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy japán cég olyan, nagyméretű drónt fejlesztett, ami a szokásosnál is hosszabb ideig képes repülni, anélkül, hogy leszállna. Persze nem elsősorban ezért készült: bázisállomásként működik.
A NASA is meglátta a potenciált a HAPSMobile nevű vállalat ötletében, mely egy különleges, napelemes repülőgép. Ez azonban nem a szokványos magasságban dolgozik: az ilyen eszközöket (HAPS, High Altitude Platform Stations, magyarán nagy magasságú platformállomások) általában a sztratoszférában helyezik működésbe, és onnan biztosítják a folyamatos összeköttetést a földi bázissal.
A HAPSMobile eszközét Sunglidernek nevezik a szakértők, és az Autoevolution szerint a munka igen jól halad: a jármű tavaly sikeresen végrehajtotta első tesztrepülését, miközben folyamatos 4G-s (LTE) kapcsolatot biztosított. A hálózat tesztelését egy okostelefonnal végezték, vagyis ez az eszköz is „látta” a jelet. Voltaképp az egész projekt lényege ez, pontosabban, hogy bárhonnan stabil hálózatot tudjanak üzemeltetni, de nem olyat, ami csak néhány óráig vagy napig elérhető.
A HAPSMobile-nak ugyanis eltökélt szándéka, hogy a pilóta nélküli járművük akár hónapokon át körözzön. A drónt ezért napelemekkel szerelték fel, és úgy építették meg, hogy kimondottan hosszú, 78 méteres szárnyfesztávolsággal rendelkezzen. A szerkezetnek így nem szükséges leszállnia, hogy feltankolják, és éjjel sem éri baj. A cég szerint a mobilkommunikáció a nap 24 órában biztosított egy ilyen eszközzel.
Ami pedig a sztratoszférát illeti: a légkörnek ennek a rétegében szinte mindig enyhe az időjárás, és a szélmozgás se nagyon változik. Ezek a paraméterek lehetővé teszik, hogy a Sungliderhez hasonló eszközök biztonságban működjenek, megszakítás nélkül.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.