#törvénymódosítás





Borkai-ügy: Steinmetz Ádám már meg is kereste a MOB-ot
 

Borkai-ügy: Steinmetz Ádám már meg is kereste a MOB-ot

A Magyar Olimpiai Bizottság jogi osztálya véleményezi a Jobbik képviselőjének törvényjavaslatát, amely alapján megvonnák az olimpiai járadékot az Etikai bizottság által méltatlannak tartott sportolóktól. Mint amilyen Steinmetz szerint Borkai Zsolt is.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid


Az új trafiktörvénnyel lesz csak igazán aranybánya a dohánykereskedelem
 

Az új trafiktörvénnyel lesz csak igazán aranybánya a dohánykereskedelem

Még ebben az évben úgy módosíthatják a trafiktörvényt, hogy a dohányboltosok és a nagykereskedők az eddiginél is jobban függjenek az államtól, utóbbi pedig lényegében megkerülhetetlen legyen ezen a piacon. Megnéztük alaposabban a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítási javaslatot.

Balla Györgyi Balla Györgyi









Kósa Lajos: Az igazság pillanata januárban mindenképpen eljön
 

Kósa Lajos: Az igazság pillanata januárban mindenképpen eljön

Az igazság pillanata januárban mindenképpen eljön, mert az emberek majd azt látják, hogy továbbra is ötnapos a munkahét, két szabadnap van egy héten, fő szabály szerint szombaton és vasárnap. A hónap elején megjön a fizetés, a rendkívüli munkavégzést a pótlékokkal együtt szintúgy kifizetik, tehát amit az ellenzék mondott, abból semmi sem bizonyult igaznak – így foglalta össze a „túlóratörvény” módosítását Kósa Lajos, a hvg.hu-nak adott exkluzív interjújában.

hvg.hu hvg.hu