Országos akcióban segítik a szegénységben élők regisztrációját az oltásra
Az „Oltass, hogy élhess!” című kampányban azt is elmagyarázzák, hogy hogyan kell e-mail címet csinálni.
Az „Oltass, hogy élhess!” című kampányban azt is elmagyarázzák, hogy hogyan kell e-mail címet csinálni.
Március végén 22 ezer külföldit oltottak be az AstraZeneca vakcinájával Szerbiában.
Négy páciensnél keletkeztek vérrögök a Janssen oltás beadása után, egyikük meg is halt.
Egyelőre lekerült a napirendről a kínai CanSino és az indiai Covishield vakcinák beszerzése a késői szállítási határidők miatt.
A szakemberek az mRNS típusú oltásokra váltanak az AstraZeneca iránti csökkenő bizalom miatt.
Az is kiderült, hogy a legtöbben Pfizerrel oltatnák be magukat.
Van egy nyomatékos feltétel: az EMA engedélye.
A védőoltások előnyét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Abban ugyanakkor eltérés mutatkozik, hogy az egyes gyártók termékei milyen mellékhatást váltanak ki az emberből.
További vizsgálatokra van szükség, hogy megértsék, milyen kapcsolat van az oltás és a lehetséges rizikófaktorok között – közölte a WHO.
Egyesek állítják, feletteseik nyomására vettek részt a tesztekben.
A 18–30 éves korosztály számára a vérrögképződéses esetek miatt tették lehetővé az Egyesült Királyságban, hogy más vakcinát kapjanak.
Azokat, akiknek krónikus betegségük van, mindenképpen. Az ügyben már az országos tiszti főorvosnak és Kásler Miklósnak is írtak.
Jan Blatny már a harmadik egészségügyi tárcavezető volt a Babis-kormányban.
Szaniszló Sándor polgármester azt írta, vállalják, hogy az oltóanyagokat húsz napon belül beadják Pestszentlőrincen és Pestszentimrén.
Az uniós szabályok kizárják azt, hogy a tagállami veszélyhelyzeti eljárásban engedélyezett vakcináért a forgalmazó vagy a gyártó viselje a felelősséget, minden következményért az állam tartozik helyt állni. A kiszolgáltatottságot pedig növelhetik a konkrét szerződések.
Több mint 2,5 millió magyar már megkapta legalább az első oltását, így Orbán Viktor miniszterelnök kedden bejelenthette: megkezdődhet a részleges nyitás. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) válasza alapján azonban nem ezt kellene nézni, ha enyhítést szeretnénk.
Az operatív törzs szerint feszes tempót diktálunk, több mint 1 millió magyar már a második oltását is megkapta. A tiszti főorvos arra figyelmeztetett, hogy továbbra is arcmaszkot kell hordani.
A Comirnatyból áprilisban összesen körülbelül egymillió adagot szállítanak le.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) szakemberei szerint az USA-ban ma már elég beoltott van ahhoz, hogy a kontinensen belüli utazgatás bizonyos feltételek mellett, de újraindulhasson.
Márciusra a 80 évesnél idősebbek, illetve az egészségügyben dolgozók a 80 százalékát akarták beoltani a koronavírus ellen. Nem sikerült.