6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Ha az mRNS-alapú vakcinákhoz hasonlítják őket, gyengén teljesítenek – mondta a kínai járványügy vezetője.
Nem adnak magas fokú védettséget a kínai vakcinák – jelentette ki az AP szerint egy szombaton, Csengtu városában tartott rendezvényen a kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ vezetője.
Gao Fu előadásában az inaktivált vírust tartalmazó vakcinákról beszélt, melyekből kettő ismert: az egyik a Sinovac, a másik pedig a Sinopharm terméke. Ez utóbbit – több más ország mellett – Magyarországon is használják.
A járványügyi szakember elsősorban az mRNS-alapú vakcinákhoz hasonlítva beszélt a kínai oltóanyagokról, hangsúlyozva, hogy a két kategóriát nézve a kínai teljesít gyengébben.
Gao Fu megemlítette, hogy a kínai oltóanyagok hatásossága többféle megoldással is javítható. Példaként említette az adagolás, és a két oltás között eltelt idő újragondolását, az ismétlő oltások számának növelését. Ez utóbbi a szakember szerint már napirendre került a kínai hatóságoknál. (Az Egyesült Arab Emírségekben pedig már régebb óta három adagot adnak be a Sinopharmból.)
Az AP arra is kitér cikkében, hogy a Sinovac vakcina hatásosságát brazil kutatók mindössze 50,4 százalékosnak találták. Ezzel szemben a Pfizer-BioNTech-féle oltóanyag ugyanezen a teszten 97 százalékot ért el.
Több mellékhatást tapasztalnak azok, akiket Modernával oltottak, mint akik a Pfizer vakcináját kapták
A védőoltások előnyét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Abban ugyanakkor eltérés mutatkozik, hogy az egyes gyártók termékei milyen mellékhatást váltanak ki az emberből.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.