Rekordmennyiségű vetőmag érkezett új hozzájáruló országokból kedden az ismert élelmiszernövények magvait őrző Spitzbergák Nemzetközi Magbunkerbe – közölte a létesítményt a norvég hatóságokkal közösen üzemeltető Crop Trust.
Csődközeli helyzetbe került az az akadémiai cég, amely a magyar termőterületek mintegy felét látja el a búza vetőmagjával. Az ide vezető úton a kormány először az MTA kutatóhálózatát bombázta szét, utána az egyetemi autonómiát sértette meg a Fidesz-közeli alapítványokkal, majd a pénz is elfogyott.
Előbb az akadémia kutatóhálózatát ütötte szét a kormány, majd az egyetemi autonómiát, utána pedig a pénz is elfogyott. Látványos példáját mutatja mindennek az, ami a vetőmagellátásban történik.
Akár 1000 évig is megőrizhetőek a vetőmagok norvég vetőmagbankban, melyet csak évi háromszor nyitnak ki új minták elhelyezése céljából, és a médiát sem engedik be. Most története legnagyobb szállítmánya érkezett.
A Nébih arra hívta fel a figyelmet, hogy a magok szennyeződéseket és károsítókat is tartalmaznak, ezért ne használja fel őket az, akinek a postaládájában landolt egy rejtélyes csomag.
A vetőmagok élettartamát vizsgálják a norvégiai Spitzbergákon létrehozott globális magbank (Global Seed Vault) kutatói, akik a világ 13 fő gabonaféléjét vonták be a tervek szerint legalább száz éven át folyó kutatásukba.
Hozzászámolták az idei növekedéshez a tavalyi kiesést, így szerintük a kukoricavetőmag oroszországi exportja a duplájára nőtt, holott legfeljebb 10-20 százalékos volt a növekedés a szakemberek szerint.
Első fokon, nem jogerősen több mint 200 millió dollárnyi kártérítés megfizetésére kötelezték a Syngentát az Egyesült Államokban. A svájci vegyipari és biotechnológiai vállalat két génmódosított (GMO) kukoricahibrid-vetőmag miatt került bajba.
A kormány azzal kezdte kitúrni az állami földeken gazdálkodó Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t, hogy földjeit másnak adta bérbe, aztán inkább a földeladások mellett döntött, végül kitalálta, hogy saját céget alapít a területen. Így viszont a hoppon maradt bérlőket és vevőket kártalanítani kell, és ez a cégalapítással együtt sok-sok milliárdjába kerülhet az adófizetőknek. A földtulajdonosok még a letétbe helyezett (tíz)millióikat sem kapták vissza, és felmerül, hogy az új állami társaság a törvényben előírtnál több földhöz jut.
Miközben Lázár János mintagazdaságról vizionál, Mezőhegyesen a magyar agrárexport egyik zászlóshajója eshet áldozatul a kormány földbirtokrendszer-átalakítási terveinek. De nemcsak az üzem kerül kritikus helyzetbe, hanem a vele szimbiózisban élő település is. A helyi fideszes országgyűlési képviselő, akinek az ismerősei tavaly elnyertek itteni földeket, hallgat.
A 34 tonna, árutermesztésre szánt vetőmagtételre a kockázatértékelés alapján végzett ellenőrzések során találtak rá a megyei kormányhivatal szakemberei. Magyarország GMO-mentességét az alaptörvény is rögzíti.