Amit a lengyel kormánypárt művel a sajtószabadsággal, az semmivel sem marad el az amerikai törvényhozás ostromától: mindkettő támadás a demokrácia ellen, ami mögött hazugság, erőszakos retorika és a politika, illetve a közélet eltorzítása áll.
A Ceausescu-rezsim sírásójának és a maga szerepét szándékosan túlnagyító füllentőnek is nevezték a 92 éves korában az USA-ban elhunyt Ion Mihail Pacepát, a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate egykori tábornokát. Miközben túlélte, hogy a román diktátor vérdíjat tűzött ki rá, a koronavírus-fertőzéssel már nem tudott megbirkózni.
A koronavírus elleni példamutató védekezést Tajvan nemcsak a korábbi járványkezelése tapasztalatára építette, hanem a lakosságot partnerként kezelő nyílt kormányzás koncepciójára is – magyarázta a HVG-nek Audrey Tang digitalizációs miniszter. Interjú.
Nem egy nap alatt végzik ki a független médiumokat, a most tervezett adótörvény csak egy eleme a varsói kormány politikájának – mondta a hvg.hu-nak Daniel Rzasa, a 300gospodarka.pl nevű gazdasági portál főszerkesztője. Ám szerinte nem biztos, hogy a javaslatból törvény lesz, mert Kaczynskiék tartanak az amerikai reakcióktól.
A legnagyobb kormánypárt, a Jog és Igazságosság elnöke a koalíción belüli ellentétek közepette főleg abban bízhat, hogy az ellenzék gyenge és szétszórt.
A szándékok nagyra törőek Európában, de nem világos, ki is vezeti a szövetséget – mutat rá a CNN. Az amerikai hírtelevízió emlékeztet: a dolgok már odáig jutottak, hogy többször is lemondásra szólították fel Ursula von der Leyent, illetve a külpolitikai főmegbízottat.
Donald Trump elnöki hagyatékának ritka példánya az űrkutatás, amit még a kritikusai szerint is aránylag megkímélt állapotban vehetett át hivatali utódja, Joe Biden. A Trump-korszak különösen a Hold-programja miatt maradhat emlékezetes, még ha sokak szerint irreális is volt 2024-re kitűzni az amerikai űrhajósok következő holdra szállásának időpontját. Az persze vitatható, mi számít irreálisnak fél évszázaddal a legutóbbi holdra szállás után, minden esetre az új elnöknek fel van adva a lecke: Bidennek egyszerre kell szembenéznie a felkorbácsolt várakozásokkal, a gazdasági realitásokkal, valamint egyre szemtelenebb riválisaival.
A szóvivő korábban azzal fenyegetett meg egy újságírónőt, hogy megsemmisíti. A Fehér Ház már korábban is elfogadhatatlannak tartotta T.J. Ducklo viselkedését.
Az Európai Központi Bank volt vezetőjének, a most hivatalba lépett olasz kormányfőnek, a pártonkívüli Mario Draghinak segítséget jelenthet, hogy a politikai erők ezúttal abban versengenek, ki támogatja őt jobban.