EP-választás: háromra 30 százalék fölé nőtt a részvétel
2,4 millió ember voksolt már.
Öt éve ilyenkor 15,9 százalék szavazott délután egyig.
A Political Capital az előző választások napközbeni tendenciái alapján mondja ezt.
Nagyon reméli, hogy a mostani választási eredményre hosszú időn át hivatkozhatnak majd.
Reggel 9-ig a szavazásra jogosultak 7,78 százaléka voksolt.
Hatalmasat ugrott a szavazási kedv a 2014-es EP-választáshoz képest.
A The Washington Post és az ABC televízió közös felmérése szerint amerikaiak 55 százaléka nem szavazna Donald Trumpra a jövő évi elnökválasztáson.
A hét, már korábban nyilvántartásba vett lista mellett további négyet jelentettek be. Így legfeljebb 11 párt, illetve pártszövetség listája szerepel majd május 26-án a szavazólapon.
A hétszakaszos választás első körében húsz szövetségi tagállam és szövetségi igazgatás alatt álló régió 91 választási körzetében szavaznak.
Az Európai Parlament képviselői kedden kora délután megszavazták az EU új szerzői jogi irányelvet, ami a 2001-ben megalkotott elődjét váltja le. Az irányelv körül hatalmas volt a vita az elmúlt hónapokban: míg az egyik tábor szerint szükség volt erre a frissítésre, az ellenzői szerint cenzúrát hoz el.