Ilyen autókra számíthatuk a Volkswagentől a jövőben?
Mint egy formás nagy műanyag doboz olyan a Budd-e. Ezzel a teljesen elektromos jószággal próbálja elvarázsolni az amerikai közönséget a Volkswagen.
Mint egy formás nagy műanyag doboz olyan a Budd-e. Ezzel a teljesen elektromos jószággal próbálja elvarázsolni az amerikai közönséget a Volkswagen.
hvg.hu
Másfél év után felfüggesztette tevékenységét az 500 autóval működő milánói Twist car sharing szolgáltató, vagyis autókölcsönző cég, a kocsik viszont továbbra is ott porosodnak, áznak, ahol annak idején leparkolták őket.
hvg.hu
Összességében visszafoghatja beruházásait az Audi, ám az Audi Hungariánál a győri gyárban mégis minden idők legjobb évére számítanak, további fejlesztéseket hajtanak végre, a létszámot nem csökkentik – írta hétfői számában a Népszabadság.
MTI
A dízelbotrány óta nem csituló felháborodás és növekvő bizalmatlanság lépcsőit bontaná le két látványos lépéssel a Volkswagen. Eldöntötte, hogy afféle pilot programként két mexikói gyárát is kizárólag megújuló energiával fog üzemeltetni, és az új elektromos hajtáslánc köré épített Minibuszt pedig már jaunár elején bemutatja. És nem, nem várnak vele a következő nagy autókiállításig.
hvg.hu
Dízelbotrány a Volkswagennél, könyvelési gondok a Toshibánál, fantom gyógyszertárak, egy nem túl szimpatikus cégvezér, és persze a FIFA-botrány – ezek voltak az év legnagyobb botrányai az üzleti világban. Dollárban is milliárdok vagy tízmilliárdok úsztak el.
hvg.hu
A céget minden szempontból érzékenyen érintette az ősszel kirobbant botrány, ezért minden téren változtatni akarnak.
hvg.hu
A Volkswagen már nem akar a legnagyobb autógyár lenni, a cég vezére azt mondta, nem látja sok értelmét folyamatosan csak "a számokat lesni".
MTI
Az új dizájnfőnök a Porschétól érkezik és egy az egyben veszi át a korábbi főnök és tíz éven át meghatározó szerepet betöltő Walter de Silva munkakörét.
hvg.hu
Vizsgálóbizottság felállításáról döntött az Európai Parlament, azt vizsgálják, hogy miért nem sikerült a tagállamoknak és az Európai Bizottságnak betartatnia az uniós szabályokat. Azt is tanulmányozni fogják, hogy az uniós bizottságnak miért nem sikerült a valós vezetési körülményeket tükröző teszteket bevezetnie és a tagállamok miért nem alkalmaztak hatékony, arányos és elrettentő mértékű büntetést a szabályokat megszegő gyártók ellen.
MTI
A Volkswagen hatszáz részmunkaidős munkatárstól válik meg Zwickauban, hogy fedezni tudja a dízelbotrány miatti költségeket.
MTI
Érintés nélkül is lehet vezérelni a kijelzőt, az autóban pedig egy vezeték nélküli töltőt is szereltek.
hvg.hu
Tavasszal már a végleges változatot is bemutathatják a németek.
hvg.hu
A cég beismerte, hogy a fejlesztői egyszerűen nem tudták megoldani a károsanyag-kibocsátási határértékek betartását.
hvg.hu
A masszív csalási botrányba keveredett Volkswagen német autógyár szerdán bejelentette, hogy az eredetileg becsült 800 ezernél jóval kevesebbet, csak nagyjából 36 ezer járművét érintheti a szén-dioxid-kibocsátási ügy.
MTI
A katari állam nagytulajdonos a cégben, pár milliárd eurót buktak a dízelbotrányon, azt is akarják például, hogy a dolgozóknak kisebb szava legyen a fontos döntéseknél.
hvg.hu
A Volkskwagent alaposan megtépázza a dízelbortány, a korábbi világelsőség helyett hónapok óta főként a veszteségekről és az apadó keresletről szólnak a céggel kapcsolatos hírek. Most kiderült, még a globális cirkuszt kirobbantó Amerikában is van olyan szegmens, ahol a VW drasztikus növekedésre volt képes.
hvg.hu
Drágább lesz az autózás csalás nélkül, viszont annyiért már megvehetők a jövő autói.
Heimer György
A Volkswagen vezetősége már a botrány kirobbanása előtt is tudott a dízelmotorok emissziós értékét megváltoztató szoftverekről – állítja a német Bild am Sonntag, a vállalat szóvivője azonban cáfolja a hírt.
MTI
Német sajtóértesülések szerint újabb szoftverproblémát tártak fel a Volkswagen német autógyártó konszernnél: ezúttal bizonyos autók esetében az üzemanyag-fogyasztást befolyásoló hibát találtak.
MTI
A Volkswagen egy videót tett közzé, hogy milyen módosításokkal lesznek mérésre megfelelők a dízelbotrányban érintett járműveik. Ettől aligha felelnek meg a környezetvédelmi határértékeknek, de legalább szabályos mintát adnak.
hvg.hu