Levágta a nyomkövetőt, majd templomból is lopott egy csongrádi férfi
Lakhelyelhagyási tilalom volt ellene érvényben, ennek ellenére több helyről is klímákat lopott.
Lakhelyelhagyási tilalom volt ellene érvényben, ennek ellenére több helyről is klímákat lopott.
Szerencsejáték miatt eladósodott a takarékszövetkezeti vezető, ezért sikkaszthatta el a több százmillió forintot. A kondorosi fiókvezető húsz éven át vezette a helyi fiókot, de a harmadát takarékosság miatt megszüntető hálózatnál még az összevonások után is vezető pozíciót töltött be. Most vádat emeltek ellene.
A vizsgálatok szerint az emberek azért nem tudtak elmenekülni, mert az illegálisan felhúzott épületek elvágták az utat.
A férfi rendszeresen verte a rábízott három gyereket.
A lakás tulajdonosának áramlopás miatt is felelnie kell.
Azt ajánlotta a közérdekű munkára ítélt embernek, hogy inkább fizessen neki, és akkor munka nélkül is igazolja neki a napot.
A férfi négy gyerekre is rálőtt a lakása ablakából, többeknek sérülést okozott.
Egy bátonyterenyei, adóelkerülést segítő céghálót lepleztek le, akár 20 évet is kaphatnak.
Az ügyben még további három vádlottal szemben emelt vádat az ügyészség.
Nem indul büntetőeljárás a brit uralkodó férje ellen, aki a múlt hónapban súlyos autóbaleset részese volt.
A 49 éves férfi kutyáit sétáltatta, amikor rászólt a vizelő férfira. Szóváltásba keveredtek, majd úgy megütötte, hogy kórházba került. Vádat emeltek ellene.
Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A pestszentlőrinci hálózatot a rendőrség derítette fel, az ügyészség most emelt vádat ellenük.
Így többé nem a "leplezetlenül politikai érdekeket szolgáló" ügyészség irányít, hanem a bíróság, és kiderülhet, van-e magyar jogállam – így kommentálta Czeglédy Csaba az ügyészség hétfői bejelentését, hogy végre elkészült a vádirat ellene és 20 társa ellen.
A Csongrád Megyei Főügyészség azt közölte, vádat emeltek Czeglédy Csaba és 20 társa ellen.
Két halott, hét súlyos sérülés a gyorshajtás eredménye.
Alex Salmond ellen vádat is emeltek.
A gyereket rendszeresen kellett volna orvoshoz hordani, de a szülők ezzel nem törődtek.
Kétszer is feltűnt a peronoknál, a második eset után elfogták.
A férfi egy parkolóban beszélt meg találkozót ismerősével, hogy rendezzenek egy korábbi konfliktust, de esze ágában sem volt kibékülni.