Vádat emeltek húsz ember, köztük egy kormányzó és két polgármester ellen a görögországi Máti és Rafína településeken tavaly nyáron pusztító tűzvésszel kapcsolatban, amelyben mintegy száz ember vesztette életét.
A vádak között egyebek mellett gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés szerepel, a vádlottak között pedig ott van Attika régió kormányzója, illetve a tűzvész által érintett Ráfina település polgármestere.
A tavaly júliusban a két tengerparti üdülővároshoz közeli hegyekről alig egy óra alatt átterjedt erdőtűz halálos áldozatai közül többen otthonukban, vagy menekülés közben autóikban égtek szénné. A hőség és a füst olyannyira elviselhetetlen volt, hogy az emberek a tengerpartra menekültek, a legszerencsésebbek ott menedéket is leltek a lángok elől.
A katasztrófa miatt leváltották Görögország országos rendőrfőkapitányát és a tűzoltóság parancsnokát, miután lemondott Níkosz Tószkasz görög polgárvédelmi miniszter. A hatóságokat azzal vádolták, hogy lassan reagáltak, és rosszul kezelték a helyzetet.
A görög kormány az illegális házépítés gyakorlatát okolta azért, hogy az áldozatok nem tudtak elmenekülni a tűz elől. A törvénytelenül felhúzott épületek és kerítések elzárták a tengerpartra és a városból kivezető útvonalakat. Az illegális házépítésekért a korábbi kabineteket tette felelőssé.
A görög ügyészség egy 292 oldalas jelentésében hibák egész sorát említette.
Az érvényben lévő görög jogszabályok szerint vádemelés nem azt jelenti, hogy valakit bíróság elé is állítanak. Az ügy várhatóan egy vizsgálóbíró elé kerül, aki majd dönt a következő lépésről.