Megjósolták a 2008-as válságot – szerintük ez lesz a következő krízis
A MarketWatch szakírója négy olyan közgazdászt szólaltatott meg a következő krízisről, akik már a 2008-as válságra is figyelmeztettek.
A MarketWatch szakírója négy olyan közgazdászt szólaltatott meg a következő krízisről, akik már a 2008-as válságra is figyelmeztettek.
Ma tíz éve omlott össze a Lehman Brothers, az amerikai bank csődjéhez kötik a globális pénzügyi válság és az abból kibontakozó gazdasági krízis kezdetét. Ezt azonban akkor csak kevesen látták előre, az akkori magyar napilapok meg a nekik nyilatkozók alig.
Nincs egyeztetés, a kormány nem kíváncsi a szakértői véleményekre, lassan halad a döntéshozatal. A tanárokat pedig nem becsülik meg, ráadásul meg sem fizetik. A diákok unatkoznak, szoronganak és pozitív élmények nélkül ülnek az iskolapadban. Elkészült a Nemzeti Pedagógus Kar oktatási helyzetértékelése. Érdemes megjegyezni: ők azok, akik a kormánynak köszönhetik a működésüket.
A hazai és nemzetközi felháborodás nyomán a menekültügyi hivatal „megtalálta a jogi kiskaput” annak érdekében, hogy a tranzitzónákban fogva tartott menedékkérők mindegyike kaphasson ételt.
Az aszály miatt a zöldségfélék hozama drámaian csökkent, és még nincs vége.
Megnőtt az esélye egy újabb komoly kiigazításnak vagy a világgazdasági növekedés lassulásának – véli Keishi Hotsuki, a Morgan Stanley befektetési bank kockázatkezelési igazgatója.
Egyetlen dolog van, amiben egyetért Orbán Viktor és Soros György. Pénzügyi, gazdasági válság közelít. A kormányfő már most elkezdett felkészülni és felkészíteni, mert tudja, hogy az ilyen hullámok miniszterelnököket is maguk alá tudnak temetni. A hvg.hu heti közéleti elemzése.
Orbán Viktor és Soros György szerint is közelít az európai válság; 54 ezer forinttal többet kapnak a nyugdíjasok jövőre; egyetlen országban sem talált annyi gyanúsan elköltött pénzt az OLAF, mint itt. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Amióta Orbán Viktor Kötcsén azt mondta, nyakunkon az újabb európai válság, a Fidesz közelében mindenki átvette ezeket a szólamokat, a hullámok az ÁSZ-elnök Domokos Lászlóig is elértek.
Az európai válságban Magyarország erős bástyának tűnik, ami az EP-választás előtt elég lehet a magyar kormányfőnek ahhoz, hogy a szúrós tekinteteken és az ejnye-bejnyéken túl megússza azt, hogy komolyabban is megregulázzák. Amíg Európa vezetői hullanak, ő 2030-ig tervez. A hvg.hu heti politikai elemzése.
Az olaszokat majd megtanítja a nemzetközi pénzpiac, hogy ne szavazzanak populista pártokra. Ezt üzente a politikai káoszba süllyedő Itáliának Günther Oettinger.
Veszélybe került a hódmezővásárhelyi önkormányzat működése amiatt, hogy Márki-Zay Péter polgármester nem a településsel, hanem országos politikai kérdésekkel foglalkozik – jelentette ki Hegedűs Zoltán fideszes önkormányzati képviselő, aki úgy tudja, a bizonytalan politikai helyzet miatt egy komoly befektető elhagyhatja Hódmezővásárhelyt, amivel százötven új munkahelyet veszítenének el.
A Facebook történetének legsúlyosabb válságát hozta el, hogy a Cambridge Analytica politikai célokra használta fel több tízmillió ember információmozaikokból összeállított profilját. Az eset az adatvédelem fontosságáról a közösségi háló és a kormányok számára is tanulságot tartogat, de a legfontosabb leckét a felhasználók kapták.