Évente minimum 200 ezer ember hal meg az egészséges víz hiánya miatt. 21 indiai nagyváros lakói, köztük Újdelhi, Bangalore, Hyderabad, összesen kb. 100 millió ember, két éven belül feléli a város alatt húzódó használható vízkészleteket, amelyek a forrásokat és a kutakat táplálják. Persze, mint minden természeti csapás, ez is leginkább a legszegényebb rétegeket sújtja. Azokat az embereket, akiknek a házában, vagy inkább szedett-vetett ipari hulladékokból, bádogból összeeszkábált kunyhóikban, viskóikban nincs vezetékes víz. Ők csak a közkutakból juthatnak vízhez, és a krízis épp ezeknek az ellátását veszélyezteti.

 Az indiai nagyvárosok egyre inkább „betonizálódnak”, vagyis hatalmas lakóépületek készülnek, az utcákat is aszfaltozzák. Ennek viszont az a következménye, hogy az esővíz nem jut el a talajba, tehát a lent lapuló készletek egyre inkább kimerülnek. Az RFI által idézett indiai szakértő, KJ Joy viszont azt mondja, hogy lenne megoldás. Csakhogy: a városok nem óvják a természetes forrásokat, a tavakat, az esővíz hasznosítására sem figyelnek, továbbá a szennyvizet sem tisztítják, holott ez is hatalmas forrás lehetne. Vagyis a technológia lényegében megvan a nagyvárosok vízellátásának a biztosítására is, csak alkalmazni kellene.

Az indiai kormány jelentésében azért van egy optimizmusra utaló fejezet is: azok a régiók, ahol a vízhiány leginkább fenyeget, ha lassan is, de megkezdték a vízkészletek mentését biztosító korszerű technológiák alkalmazását. Egyébként a víz, már most is csaknem olyan fontos „nyersanyag”, mint az olaj, és bolygónk felmelegedése és kiszáradása miatt, a vízhiány konfliktusok és újabb menekültáradat elindulásának a forrása lehet, főleg a trópusi Afrikából, a következő évtizedekben.