„Az leszek, amivé ti tesztek, ellenségeim, ti neveltek! A hazugság s gazság, amit tűrnöm kell, mind csak kitanít; ti magatok készítitek iszonyú fegyvereimet.”
Szabó Lőrinc – Ellenségeimhez

Képes-e formálni a magyar miniszterelnök az európai közösséget, esetleg van-e hatása Európának Orbán Viktorra? Az elmúlt nyolc évben úgy tűnt, Orbán és az EU kapcsolata olyan, mint egy megromlott házasság, ahol válni senki sem mer, ellenben ha Európa a feleség, Orbán a férj, utóbbi folyamatosan fitogtatta erejét, előbbi pedig csak tűrt.

Most azonban fordulóponthoz érkezett Európa, Soros György is arról közölt írást, hogy az „Európai Unió léte veszélybe került. Az elmúlt évtizedben minden rosszul sült el.” A filantróp gazdasági válságot vizionál, elsősorban a megszorítások és a populista pártok előretörése miatt. A populista mozgalmak a legtöbb országban azonban politikai válságot is hoznak magukkal, kormánybuktatásokkal és belső bizonytalanságokkal. Ezeket vesszük sorba, illetve ezek tudatában értékeljük Orbán rendszerátalakító törvényjavaslatait, a Stop Sorost és az Alaptörvény-módosítást.

A Brexit és a brit válság évek óta húzódik, reális esély nincs arra, hogy rövidtávon és megnyugtatóan rendeződne a brit kilépés. Ráadásul Theresa Maynek és a konzervatívoknak nincs kényelmes előnyük otthon, a legfrissebb felmérések szerint egy hajszállal vezetnek Jeremy Corbyn és a Munkáspárt előtt. És megjelent Soros György is, kampányolni kezdett egy új Brexit-népszavazásrt, nem akarja, hogy a britek elhagyják a közösséget.

Eközben Olaszországban újra nekifutotta kormányalakításnak a populista, euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom és a jobboldali Liga. Giuseppe Conte kormánya már a 65. lesz a második világháború óta, de az első, hogy az Európai Unióban két olyan populista erő kerül kormányra, amely nyíltan bírálja a brüsszeli politikát. Két újnak számító olasz párt, amely a „változás kormányát” ígérte az olaszoknak a pénzügyi politikától a migrációig.

Spanyolországban pénteken megbuktatták az erőskezűnek hitt nagypapát, a jobbközép Mariano Rajoyt, akit 2011 decemberében választották először Spanyolország miniszterelnökévé. A négy évvel későbbi választásokat ugyancsak pártja nyerte, de 2016-ban megismételt választásokat kellett tartani, amit ismét behúzott. Rajoy egy majdnem tíz éve húzódó korrupciós ügybe bukott bele, a 2009-ben kirobbant úgynevezett Gürtel-ügyben. A múlt heti elsőfokú ítélet szerint a korrupciós hálózatból hasznot húzott a kormányzó konzervatív Néppárt is, ezért kellett Rajoynak távoznia.

Franciaországban az egyéves elnöki évfordulót ünneplő Emmanuel Macron Európában reformőrként és megmentőként tetszeleg, de saját hazájában forró a talaj a lába előtt. Ugyanis több mint hatvan francia civil szervezet, egyesületek, szakszervezetek, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország folyamatosan tüntet ellene és politikája ellen.

Németország vaskancellárja, Angela Merkel pedig, aki 2005 óta van hivatalban, ezzel pedig a jelenleg leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfő, a ciklusa végén, 2021-ben visszavonul. Már a 2017-es újraválasztása előtt is érkeztek olyan hírek, hogy nincs sok kedve indulni a Bundesmuttinak, de Trump megválasztása miatt vállalt még négy évet. Legalábbis erről ír most megjelent könyvében Obama egykori tanácsadója, Benjamin J. Rhodes. 2016-ban, amikor Obama búcsúlátogatáson volt Merkelnél, a kancellár bevallotta, vívódik. De Trump győzelme meggyőzte, negyedszerre is elindul, hogy megvédje a nemzetközi liberalizmus eszméit. De 2021-ben már nem indul.

Ha végignézünk az Európai Tanács névsorán, ahol a tagállami állam- és kormányfők ülnek, azt látjuk, Orbán a rangidősök között, ráadásul illiberális demokráciája – amit Bozóki András és Hegedűs Dániel kívülről korlátozott hibrid rezsimnek nevez – sorra szállítja a magabiztos győzelmeket. A V4-eken belül abszolút Orbán mellett a politikai tapasztalat, a cseh Andrej Babis december óta, a lengyel Mateusz Morawiecki szintén, a szlovák Peter Pellegrini március óta hivatalban. Orbán nyolcadik éve, és még 12 évet maradna, 2030-ig tervez.

Egy évvel a 2019-es EP-választások előtt, két hónappal harmadik kétharmados győzelme után Orbán végérvényesen ellehetetleníti a menekültsegítő civil szervezeteket, hermetikusan lezárja az országot a menekültek előtt, szigorít a gyülekezési jogon és saját képére formálja az eddig függetlenségét megőrző bírói rendszert. Vagyis elfogadás előtt a Stop Soros és a hetedik alkotmánymódosítás. Hiába mondja azt a Mi vagyunk a többség, hogy ősszel újrakezdik a tüntetéseket, de tavasszal nem sikerült sebet ejteniük a kormányon, hamar elfogyott a lendületük.

Orbánnak a parlamenti túlhatalom és a folyamatos társadalmi saját képre formálás mellett, Európa válságának árnyékában nem kell attól tartania, hogy kívülről bárki rászólna – kényelmesebb egy vasöklű, stabil rezsim.