#válság



Lángokban Róma és Athén – Nagyítás-fotógaléria
 

Lángokban Róma és Athén – Nagyítás-fotógaléria

Silvio Berlusconi és kormánya alig néhány szavazattal élte túl az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. A hírre több ezer fős tömeg gyűlt össze Róma utcáin a miniszterelnök ellen tiltakozva. Eközben Athénban általános sztrájk kezdődött a napokban bevezetett megszorító intézkedések hatására. Az elmúlt napok utcai zavargásai mindkét városban az utóbbi évek legsúlyosabb ilyen eseményei.

unknown unknown




Válságban a harmincasok: a munkahelyi krízis okai
 

Válságban a harmincasok: a munkahelyi krízis okai

A munkahelyi krízis már nemcsak a negyvenes-ötvenes korosztályt veszélyezteti, a harmincas munkavállalóknál is jelentkezik, éppen akkor, amikor minden adott lenne ahhoz, hogy élvezhessék eddigi befektetéseik gyümölcsét. Vajon mi okozhatja a krízis előretolódását, és hogyan előzhetjük meg?

unknown unknown

A cégek fele megúszta hitele újrafinanszírozását
 

A cégek fele megúszta hitele újrafinanszírozását

Optimistábbak a cégvezetők saját vállalatuk és a saját gazdaságuk jövőjét illetően, mint fél évvel korábban, a világgazdaság helyzetét azonban még mindig pesszimistán értékelik – derül ki az Ernst & Young nemzetközi Tőkebizalmi barométeréből. A döntéshozók szerint javultak a hitelkondíciók és a feltörekvő országokra koncentrálódnak majd a befektetések.

hvg.hu hvg.hu

Nagy válság idejére esett az óraátállítás bevezetése
 

Nagy válság idejére esett az óraátállítás bevezetése

A nyári időszámítástól búcsúzva azt nézzük meg, a 20. század Magyarországán milyen helyzetekben vezették be a tavaszi óraállításokat. A nyári időszámítás elrendelésére az első és a második világháború idején, illetve a sztálini iparosítás kifulladásakor, Nagy Imre első kormányzása alatt került sor. Negyedszerre pedig a második olajválság és a Kádár-rendszer pangása miatt kényszerült erre a vezetés.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós


Újabb tőkeinjekciót hajthat végre Írország
 

Újabb tőkeinjekciót hajthat végre Írország

Újabb, 3,7 milliárd eurós tőkeinjekciót hajthat végre az ír állam az Allied Irish Bankben (AIB) annak érdekében, hogy a pénzintézet teljesíteni tudja az év végi tőketartalék-követelményeket - jelentette be csütörtökön Brian Lenihan, Írország pénzügyminisztere.

MTI MTI


A kkv-k pesszimisták, de bíznak az emberi erőforrásban
 

A kkv-k pesszimisták, de bíznak az emberi erőforrásban

A hazai kis- és középvállalkozók mintegy kétharmada a személyzet minőségét, tudását tartja a verseny legfontosabb tényezőjének a Pécsi Tudományegyetem HR Kutató Központja, valamint a Larskol Tanácsadók közelmúltban készített felmérésének eredményei alapján.

MTI MTI

Eladják a Miramaxot, újraindul a Metro-Goldwyn-Mayer
 

Eladják a Miramaxot, újraindul a Metro-Goldwyn-Mayer

Folytatódik a válságkezelés Hollywoodban; a Ponyvaregénnyel világhírt szerzett Miramax stúdiót arab befektetők veszik át, a csődvédelembe vonult Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) hitelezői pedig megállapodtak az újrakezdésről.

MTI MTI

Fekete péntek: beindultak a vásárlók
 

Fekete péntek: beindultak a vásárlók

A karácsonyi vásári szezon nem várt rohammal indult az Egyesült Államokban. Minden eddiginél nagyobb tömeg állt sorban a boltok pénztárainál, más kérdés, hogy a kasszákba a reméltnél kevesebb pénz folyt be. Egyedül az online piacterek nem panaszkodhatnak, számukra az idei fekete péntek minden szempontból kiemelkedő volt.

hvg.hu hvg.hu



Lelépési díjat kell fizetni a banknak?
 

Lelépési díjat kell fizetni a banknak?

Rövid távon nem, hosszú távon viszont beépítik a bankadót a pénzintézetek a költségeikbe – előlegezte meg nem is olyan rég a Magyar Bankszövetség. Azóta már a saját bőrünkön érezhetjük a számlavezetési díjak, a hitelekhez kapcsolódó költségek emelkedését.

hvg.hu hvg.hu


Milyen alakú a válság: V, U, W vagy netán véres L?
 

Milyen alakú a válság: V, U, W vagy netán véres L?

A válságnak lassan talán vége, de újabb és újabb zavarok ütik fel a fejüket a gazdaságban. Elég csak Görögország, legújabban pedig Írország vagy Portugália nehézségeire gondolni, amelyek akár az egész Európai Unió növekedését visszavethetik, s kiválthatnak újabb recessziót is. A gazdasági növekedés görbéje a felfelé és lefelé ható tényezők hatására különböző utakat járhat be. Ezeket azokhoz a betűkhöz szokás hasonlítani, amelyeknek alakjára a görbe leginkább hasonlít. Így beszélnek V, U, W és L alakú válságról. De melyik betű mit takar valójában?

hvg.hu hvg.hu