Repülés: százezer munkahely szűnhet meg
A gazdasági válság miatt összesen akár százezer munkahely is megszűnhet a légi közlekedésben a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn közölt becslése szerint.
A gazdasági válság miatt összesen akár százezer munkahely is megszűnhet a légi közlekedésben a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn közölt becslése szerint.
A Kreml és az orosz nemzeti bank tanácsadói szerint már látni a gazdaság egyes területein az élénkülés első jeleit.
A globális válság nyomán bekövetkezett munkarerő-piaci krízis még akár nyolc évig is eltarthat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO becslései szerint.
A nemzetközi gazdasági válság miatt sújtott emberek megsegítése érdekében 19 milliárd eurónyi kifizetéssel megnövelné az Európai Bizottság az Európai Szociális Alap keretét az évtized végéig.
Miért kell EBRD-segítség a magyarországi bankoknak? Jó ötlet a jól működő vállalatoknak támogatott hitelt nyújtani? Aggódni kell a régiós országok válságkezelése miatt? Segítene a gyors eurócsatlakozás? Manfred Schepers, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnöke a magyarországi bankok helyzetét, a még fennálló kockázatokat, valamint az ország válságkezelését és az utóbbi időben ezzel kapcsolatban elhangzott javaslatokat, kritikákat kommentálta a hvg.hu-nak.
Az amerikai kormány a bankszektor szabályozásának átalakítását, s azon belül egy központi pénzügyi szabályozó intézmény létrehozását tervezi - tudta meg a körvonalazódó terveket ismerő kormányzati tisztviselőktől a The Washington Post.
Nem új vészt jeleznek, éppen ellenkezőleg, a piac normalizálódását illusztrálja az euróövezeti bankközi kamatok folyamatos emelkedése az elmúlt hat munkanapon, továbbá azt a várakozást is, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a legközelebbi kamatértekezletén, június elején nem siet folytatni a kamatcsökkentést.
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) költségcsökkentő programja miatt története egyik legnagyobb válságába jutott a Forma-1. A rajongóknak mégsem kell a sorozat felbomlásától tartaniuk, ez ugyanis nem az első hasonló krízis a száguldó cirkusz életében.
Gazdasági növekedésre számít Japánban a most folyó, júniussal záruló negyedévben a kormányzat. Tervezéssel foglalkozó szervezete szerint a múlt év azonos negyedévéhez képest 1,6 százalékkal nő majd a gazdaság kibocsátása, és a következő negyedévben éves összevetésben már 2,2 százalékos lehet a bruttó hazai termék (GDP) bővülése.
Közel 9 milliárd dollár is lehet a világ légitársaságainak idei együttes vesztesége a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn közölt legújabb becslése szerint.
Az idei II-III. negyedévben várható a recesszió mélypontja, az innen való elmozdulás azonban nem lesz olyan látványos, mint a visszaesés volt – állítja a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése.
A válság társadalmi hatásait tervezi enyhíteni a kormány: gyermekes családok, kisnyugdíjasok és munkájukat elveszítők, valamint a megemelkedett törlesztőrészletek miatta bajba kerülők számíthatnak segítségre.
Ismét jelentős, ezúttal két év alatt 5700 fős létszámcsökkentést jelentett be a világ vezető információtechnológiai csoportja, az amerikai Hewlett-Packard (HP). Most azt is közölték, hogy a cég Amerikán kívüli, azaz európai, ázsiai és közel-keleti egységeinél válik meg a dolgozóktól.
Egyre több jel mutat arra, hogy az idei első negyedév lehetett az európai gazdaság visszaesésének mélypontja, de "nem lenne bölcs dolog" gyors fellendülést várni, áll a Standard & Poor's csütörtökön Londonban kiadott térségi előrejelzésében. A hitelminősítő az év későbbi szakaszaira már "szerény pozitív" növekedési adatokat vár, de egyelőre még rontotta az euróövezeti recesszióra adott idei egész évi prognózisát.
Jacques de Larosiere, az IMF volt vezérigazgatója, az EBRD volt elnöke szerint az Európai Unióban a pénzügyi szabályozásban közelíteni kell az egyes tagországok nemzeti szabályozását.
A globális gazdasági válság első, pénzügyi szakasza 2009-ben vélhetően véget ér - vélekedett Békesi László közgazdász a Magyar Franchise Szövetség (MFSZ) tisztújító közgyűlésén tartott előadásában.
Európai szintű megoldást szorgalmazott az Opel autógyár helyzetének rendezésére a belga szövetségi és a flandriai regionális miniszterelnök, a német kancellárhoz és az Európai Bizottsághoz intézett levelében.
A legfrissebb kutatások szerint az Egyesült Államokban a párok egy része elhalasztja a gyermekvállalást a jelenlegi rossz gazdasági helyzet, és bizonytalan munkaerő-piaci viszonyok miatt.
Az eurózónában az ipari megrendelések márciusban is csökkentek, a visszaesés üteme azonban kisebb volt éves összehasonlításban, mint a megelőző két hónapban. A kedden közzétett adatokból arra lehet következtetni, hogy a recesszió már túljutott a mélypontján.
Az elmúlt másfél évben a fogyasztói szokások lassú változása figyelhető meg, ami a válság hatására erősödni látszik: a nagy alapterületű, széles választékkal rendelkező hiper- és szupermarketek esetében az élményszerű nagybevásárlások aránya csökken, a helyükbe gyakoribb, de kisebb kosárértékű bevásárlások lépnek - derül ki a GfK Hungária felméréséből.