szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A gazdasági válság miatt összesen akár százezer munkahely is megszűnhet a légi közlekedésben a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn közölt becslése szerint.

Az IATA Kuala Lumpurban tartott éves közgyűlésén elhangzott, hogy az Egyesült Államokban tavaly már leépítettek 30 ezer állást az ágazatban, és az elbocsátási hullám tovább terjedhet, főként Európára és Ázsiára. Európában 25 ezer munkahely szűnhet meg, ha a világgazdasági konjunktúra nem indul be hamarosan, mondta Brian Pearce, az IATA vezető közgazdásza. A szervezet számításai szerint a világ légitársaságainak idei együttes vesztesége megközelítheti a 9 milliárd dollárt. Az utasszállítás várhatóan 8 százalékkal 2,06 milliárd főre csökken, a teherszállítás pedig 17 százalékkal hanyatlik.
 
A világszerte 230 légitársaságot tömörítő IATA azzal számol, hogy a tagok összesített bevétele idén minden korábbinál nagyobb mértékben, éves szinten 15 százalékkal - 80 milliárd dollárral - 448 milliárd dollárra csökken és jövőre is folytatódik a bevételcsökkenés.

MTI Karrier

Létszámleépítés a Malévnál

A Malév évi 5-8 százalékos üzemi költségmegtakarítást tervez, és csoportos létszámleépítésre készül - közölte Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.

MTI Karrier

Félmillió álláshely szűnt meg egy hónap alatt az amerikai magáncégeknél

Körülbelül 532 ezer - mezőgazdaságon kívüli - állás szűnt meg a múlt hónapban az Egyesült Államok magánvállalatainál - derül ki az ADP adatfeldolgozó cég nemzeti foglalkoztatási jelentéséből, amely szerint ez a szám kedvező az áprilisi 545 ezres végleges veszteségadat után, de kedvezőtlenebb az előzetes májusi várakozásokban szereplő, 523 ezres állásvesztésnél.

A brit vírusmutációnál 64 százalékkal magasabb a kórházba kerülés kockázata egy tanulmány szerint

A brit vírusmutációnál 64 százalékkal magasabb a kórházba kerülés kockázata egy tanulmány szerint

Maruzsa Zoltán: Jókai nem lehet vita tárgya

Maruzsa Zoltán: Jókai nem lehet vita tárgya

Újabb két koronavírus-vakcinát engedélyeztek Kínában

Újabb két koronavírus-vakcinát engedélyeztek Kínában