Messinek sikerült, az Apple-nek nem mindig – kis védjegytörténelem
Almát hasonlítanak körtéhez, de nem úgy. Pár csík kemény jogi csatákban. Összekeverhető-e a bicikliút, a sütiző és a párt? Logók ügyében a cégek nem ismernek tréfát.
Almát hasonlítanak körtéhez, de nem úgy. Pár csík kemény jogi csatákban. Összekeverhető-e a bicikliút, a sütiző és a párt? Logók ügyében a cégek nem ismernek tréfát.
A Messi szó valóban hasonlít a Massi szóra, de Messi (mármint a focista) elég híres, hogy meg lehessen különböztetni.
Nagy fogásnak érezték az amerikai vámosok azt a kétezer „hamis” AirPods fülhallgatót, amit lefoglaltak a határon. Csakhogy valódi OnePlus fülesekről volt szó.
Miközben a nemzetközi vállalatok milliárdokat költenek imázsukra, rendszeresen rossz néven veszik, ha a vetélytársaik is javítanák saját megítélésüket.
Space Force a Netflix új sorozatának a címe és ugyanígy hívják az Egyesült Államok hadseregének hatodik divízióját. Csakhogy a szolgáltató már levédette a sajátját.
Szerintünk a chipsgyártó engedély nélkül használta a prosecco nevet.
Nem tűnik logikus lépésnek a rádiótól, hogy az értékes és Sebestyén Balázsék kezébe ütőkártyát adó védjegy-tulajdonjogról lemondott a rádiós javára.
A Szellemi Tulajdon Hivatala szerint a Dunathlon nem hasonlít túlságosan a Decathlonra.
Törölte az Adidas uniós védjegyét az EU Törvényszéke.
Kimagasló minőséget tanúsító védjegyet kapott az egerszalóki Mesés Shiraz Hotel és a felsőtárkányi Varázslatos Bambara Hotel.
A csatorna védjegye Spéder Zoltántól az ország leggazdagabb emberének köréhez vándorolt.
A kormány új védjegy létrehozásán dolgozik, ami az élelmiszerminőségről ad információkat.
A holland LetsGoDigital blog szúrta ki, hogy az LG egy új márkanevet jegyeztetett be, ami szorosan kapcsolódik a Barcelonában bemutatkozó G8 ThinQ-hoz.
Egy ír, McDonagh nevű férfi javára döntött a szellemi tulajdon hivatala, aki így európai piacra léphet Supermac nevű étteremláncával.
Védjegy oltalmat kértek az O1G rövidítésre, vagyis úgynevezett szóvédjegyként kerülhet hamarosan bejegyzésre – tudta meg a hvg.hu. Ha ez megtörténik, csak a védjegy jogosultjának engedélyével lehet adott területeken használni a kormányellenes mozgalmak jelenleg legfontosabb szimbólumát.
Ezt a hasonlóságot nem nagyon lehet kimagyarázni.
Ásotthalom’s finest Pipas’ chips – ezt az elnevezést védette le Ásotthalom polgármestere és egyben a Mi Hazánk Mozgalom pártelnöke.
Az ügyhöz az Orbán családnak dolgozó ügyvédi irodának is köze van.
A Tematic Media Group a 24.hu szerint azt kéri a bíróságtól, hogy az országos frekvenciapályázaton május 22-én győztesnek nyilvánított Hold Reklám Kft. addig ne használhassa a Retro Rádió nevet, ameddig jogerősen le nem zárul a védjegyvita.
Indul a nyaralási szezon, sokan utazási irodán keresztül választanak üdülőhelyet. Fontos, hogy az utazásszervező benne legyen nyilvántartásban, érdemes keresni a MUISZ védjegyét, és az sem mindegy, mi szerepel az utazási szerződésben.