Tovább harcol a bíróságon a kifosztott végrehajtó
Szabó Norbert azt állítja: Lukács Tamás, Schadl György egykori alelnöke és Czine Ágnes alkotmánybíró veje törvénytelenül ürítette ki és tette tönkre az irodáját helyettesként.
Szabó Norbert azt állítja: Lukács Tamás, Schadl György egykori alelnöke és Czine Ágnes alkotmánybíró veje törvénytelenül ürítette ki és tette tönkre az irodáját helyettesként.
Korrupciós bűncselekményt gyanítva tett feljelentést egy ez idáig rendszerhű végrehajtó, aki azt állítja: a Schadl-érában a végrehajtói kar és a végrehajtók több milliárd forinttal gazdagodtak jogosulatlanul. A vitatott pénzszerzési módszert időközben sajátosan legalizálták.
A lap még a fideszes Dézsi Csaba András által vezetett önkormányzattól kérte az adatszolgáltatást, aki azt megtagadta. Most az új, független polgármester, Pintér Bence sem hajtja végre maradéktalanul a bíróság jogerős ítéletét.
A civil szervezet üdvözli a törvénymódosítást, de 4+1 pontban összegyűjtötte, mire lenne még szükség az eladósodott emberek támogatására.
A kormányközeli portál a bíróság ítélete ellenére nem hozta le a politikust érintő helyreigazítást.
Mások mellett Földi László kormánypárti országgyűlési képviselő fia is végrehajtói kinevezést kapott, így a politikus rokona hamarosan saját irodát nyithat – értesült a HVG. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága összesen tizenöt pozíciót hirdetett meg, ezek közül több is azután üresedett meg, hogy vádat emeltek a Schadl-ügy érintettjei ellen. Földi László a HVG-vel azt közölte, büszke a fia sikerére.
Összesen 670 ezer ember ellen folyik jelenleg végrehajtási eljárás Magyarországon.
A korábbiaknál sokkal kevesebb adóellenőrzést folytat a NAV, célzottan oda mennek a revizorok, ahol látják, hogy valami szokatlan történt. Adószakértőkkel beszéltünk arról, mit tehetnek a cégeknél, hogy ne nagyon legyen dolguk az adóhatósággal, és hogy mi a feladat akkor, ha valami miatt mégis magyarázkodniuk, netán pereskedniük kell.
A büntetést azt követően mérsékelte 2,5 millió forintra a Fővárosi Ítélőtábla februárban, hogy a vádlott azt állította, hogy vagyoni helyzete nem tér el jelentősen az átlagostól.
Bliccelés miatt végrehajtók vitték el a volt újságíró fizetésének harmadát, ezért döntött úgy, hogy éhségsztrájkba kezd – írta korábban. Később bejelentette: nem így lesz.
A Schadl–Völner korrupciós botrányban érintett, a perben vádlott végrehajtóknál kirívó bevétel különbségeket találni, holott működik egy automatikus ügyelosztási rendszer a végrehajtói karnál éppen azért, hogy ilyen ne legyen.
A politikus azt állítja, már befizette tartozását.
Sem ügyvezetője, sem adószáma nincs már az Első Magyar Léghajógyár Kft.-nek, amelyben a volt válogatott labdarúgó is tulajdonos.
A döntés az Egyesült Királyság Polgári Légiközlekedési Hatósága (CAA) és a Wizz Air között 2022 óta tartó ügyfélpanasz vita utolsó lépése.
Az Átlátszó szerint a stábtagok még mindig várnak a pénzükre.
730 millióért az öné lehet a történelmi kút és palackozóüzem.
A focista júliusban szerzett részesedést egy püspökladányi társaságban, augusztusban már kopogtatott is a NAV, és az ügyet azóta se sikerült rendezni.
Tünde házára és autójára jelzálog került, rengeteg pénzt foglaltak le a számláiról.
A jászberényi Szent Erzsébet kórház számlájáról 57 millió forintot emelt le az adóhivatal inkasszóval.