Új légitársaságot alapít a Wizz Air
Abu-Dzabiban terjeszkedik a magyar kötődésű cég.
Környezetvédelmi szempontok miatt betiltatnák az első osztályt a rövidtávú utakon.
hvg.hu
Nagyon úgy néz ki, hogy havi előfizetéses rendszert tervez bevezetni a fapados légitársaság.
Dz. Sz.
Nem engedték egy repülőgépen, hogy Érdi Tamás zongoraművész az első sorba üljön, ahová a jegye szólt, édesanyja szerint ezzel minden vakot megsértettek. Pedig úgy tűnik, a légitársaság a szabályzat szerint járt el.
hvg.hu
A Wizz Air járata nem sokkal reggel hat óra után szállt volna fel, de még kilenckor is a reptéren vesztegelt az incidens miatt.
hvg.hu
Mozgalmas hetünk volt a gazdaságban: kiderült, hogy válik Rogán Antal és Cecília, a kormány elkezdte puhítani Karácsony Gergelyt, miközben egy 500 milliárdos uniós büntetést is bevállalt. Közben volt GDP-adat is, és kiderült, miért vált stratégiát Budapesten a Ryanair. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Váradi József szerint a hagyományos légitársaságok felelősek a környezetszennyezésért, a nyugat-európaiak pedig arrogánsak a kérdésben.
hvg.hu
Remek évre számít a fapados légitársaság.
MTI
MTI
hvg.hu
Mindenkit meglepett a Ryanair bejelentése, miszerint kivonul Budapestről és helyét lengyel leányvállalatának, a Buzz-nak adja át. Több légügyi szakértővel beszéltünk arról, mi motiválhatta a lépést.
Energiaipari cégek és autógyárak állnak a HVG Top 500 listájának élén.
hvg.hu
Több budapesti járatot is töröltek az egész napos munkabeszüntetés miatt.
Lengyel Miklós
Az olasz légi irányítók munkabeszüntetésének hatásait Magyarországon is érezni fogják.
hvg.hu
A Wizz Air arculati elemeit felhasználva terjesztenek kamu nyereményjátékot ismeretlen csalók. A felhíváshoz weblap és Facebook-oldal is tartozik, mindkettő átverés.
hvg.hu
94 repülőgép dolgozóit szeretnék átcsábítani.
hvg.hu
A társaság víziója, hogy 2027-re Budapestről elérhetővé váljon India és az Egyesült Államok nyugati partvidéke is. Ehhez kerültek most közelebb egy lépéssel.
hvg.hu
A Wizz Air már belépett a világelitbe, ha azt nézzük, mekkora része jön a bevételeinek a jegyeladásokon kívül. A fapadosok világszerte ritka kreatívak abban, hogyan kell pénzt elkérni az utasoktól extra szolgáltatásokért, és már a hagyományos légitársaságok is sokat tanulnak tőlük. A jó hír az, hogy a vécéért nem kell fizetni egyelőre.
Sztojcsev Iván
Fejlesztéseket jelentettek be, de hogy pontosan min változtatnak, azt nem közölték.
MTI
Két ukrajnai és egy brüsszeli járat indításának bejelentésére hívott össze sajtótájékoztatót a Wizz Air, de szóba került a Malév GH feljelentése és a nyári járattörlések is.
hvg.hu
Vasárnap rendezik a Wizz Air Budapest félmaratont, jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani.
MTI
MTI
hvg.hu
Garantált 10 eurós kedvezmény minden WIZZ Discount Club-tagnak bizonyos jegyár felett - ez az üzenet elsőre nagyon jónak tűnik. A cég magyarázata után aztán megérthetjük, hogy nem annyira jó.
hvg.hu