Mégis a helyén maradhat a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója
A város polgármestere szerint félreértés történt, továbbra is Horváth Attila marad az intézmény élén.
A város polgármestere szerint félreértés történt, továbbra is Horváth Attila marad az intézmény élén.
hvg.hu
A férfi feljelentette az igazgatót, de előbb ezt az eljárást megszüntették, majd az alkalmazott ellen indult eljárás hamis vád miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Új sportcsarnok épül Zalaegerszegen, a régi helyén parkoló lesz. Csak a tervezésre 715 milliót ad a kormány a költségvetésből.
MTI
MTI
hvg.hu
Néhány órán belül előállították.
hvg.hu
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke Zalaegerszegen járt, és szépeket mondott a magyar autósportról.
hvg.hu
A miniszterelnök megállapította, hogy nem olyan jó a versenypályán, mint az autóversenyző.
hvg.hu
A labdarúgó másodosztály éllovasa a hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re győzött Cegléden, sikerével pedig matematikailag is bebiztosította feljutását.
MTI
Eddig a legmagasabb szintű hotel háromcsillagos volt a zalai megyeszékhelyen.
MTI
MTI
hvg.hu
Súlyos az agresszió, lepusztult a környezet, már az ombudsman is felemelte a szavát. Mégis ide költöztetnék a fóti gyermekváros lakóinak egy részét is.
hvg.hu
A Modern Városok Program keretében megépülő fedett uszoda a tervezett 5,6 milliárd forint helyett 8,8 milliárdba fog kerülni. A közbeszerzést elnyerő ZÁÉV Mészáros Lőrinc érdekeltsége.
hvg.hu
A hívei közé tartozó fiatal nőket szexre is rávette. A rendőrség nyomoz csalás és kuruzslás miatt.
hvg.hu
Baján, Zalaegerszegen, Miskolcon, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten is demonstrációk voltak.
MTI
MTI
hvg.hu
A ZÁÉV végezte a Puskás-stadion és a kaposvári Csiky Gergely Színház bontását is, mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a bontási hulladékot nem úgy kezelték, ahogyan kellett volna.
hvg.hu
Fekete Imrét nagyon meglepte a gyorsan jött népszerűség.
hvg.hu
Az év végén adják át a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első három modulját.
MTI