Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy 15 négyzetméteres helyiségben kapott lángra a szemét.
Holttestet találtak Zalaegerszegen egy kigyulladt és leégett garázsban – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Kiss-Bán Kitti az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a hajnalban kigyulladt és leégett garázsban egy holttestet találtak, ami miatt vizsgálat indult.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábban arról adott hírt, hogy a zalaegerszegi Báthory utcai garázssoron keletkezett hajnalban a tűz. A 15 négyzetméteres garázsban az összehordott hulladék kapott lángra.
A zaol.hu információja szerint a helyiséget egy hajléktalan férfi használta.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.