Az izraeli nagykövet szerint helyes döntést hozott a kormány, amikor kitiltotta a Kneecapet
A magyar kormány nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bebizonyította, hogy az antiszemitizmusnak nincs helye Magyarországon – véli Maja Kados.
A magyar kormány nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bebizonyította, hogy az antiszemitizmusnak nincs helye Magyarországon – véli Maja Kados.
HVG
A jelek szerint a Spotify nem tudja időben kiszúrni, ha egy olyan dal jelenik meg a platformon, amelyet a mesterséges intelligenciával készítettek el, és abban egy már elhunyt előadó hangja is felcsendül.
HVG
A határozatot Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tette közzé.
hvg.hu
A Magyar Nemzet kormánylap csütörtök reggel azt írta, noha a Sziget nem mondta le az északír botrányegyüttes fellépését, a kormány kitiltja az országból az együttes tagjait. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Twitteren erősítette meg az együttes kitiltását.
hvg.hu
Két héttel a Black Sabbath nagyszabású búcsúkoncertje után meghalt annak énekese, a stílusteremtő zenész, a botrányhős, a tévésztár, az életmódtanácsadó Ozzy Osbourne.
Az AC/DC, a Metallica, az Aerosmith és Elton John is megemlékezett a 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne-tól, aki alig pár héttel a Black Sabbath búcsúkoncertjét követően halt meg.
HVG
A családja körében hunyt el Ozzy Osbourne 76 évesen. Az egykor zűrös életű rocklegenda alig két hete adta le minden idők második legtöbb bevételt termelő jótékonysági koncertjét. Számos egészségügyi problémája volt, Parkinson-kórban is szenvedett.
HVG
Azt kérte a fideszes hallgatóitól a rapper, hogy forduljanak klinikai szakpszichológushoz.
HVG
Az igazi gengszterek nem szórakoznak - üzente a rapper a Karmelitából.
HVG
A köztársasági elnök a parajdi összefogással állította ellentétbe azokat, akik „színpadon állva indulatot keltenek”.
hvg.hu
A Beatrice frontembere szerint Majkát jól pofán kellene vágni.
hvg.hu
Valerij Gergijev egy olasz fesztiválon vezényelt volna, a szerepeltetése azonban akkora felháborodást váltott ki, hogy jobbnak látták törölni az eseményt.
HVG
Pottyondi Edina influenszer szerint a NER-propagandának korábbi esetekben nem volt baja az erőszakkal, „most meg megy a jajveszékelés, hogy egy koncerten egy fiktív ország fiktív diktátorát mikrofonnal fejbe lőtték”.
HVG
A figyelmeztetés azután érkezett, hogy a Coldplay csókkamerája világméretű lebukást hozott egy beosztottjával félrelépő vezérigazgatónak.
HVG
A zenészek nem küldhetik azt az üzenetet, hogy nem érdekli őket, mi történik az országban, ahol játszanak – ezzel magyarázta Schiff András, hogy nem lép fel az Egyesült Államokban.
HVG
A BTS újra akcióba lendült, amint leszereltek a seregből.
HVG
A rendőrség azt vizsgálta, elkövetett-e bűncselekményt az ír raptrió a fesztiválon lezajlott koncertje során, illetve hogy mondtak-e a tagok büntetendő dolgokat a színpadon.
hvg.hu
Többek között Dés László, Presser Gábor, Spiró György is felszólalt a terroristákat éltető északír raptrió koncertje ellen.
HVG
Pogány Induló koncertjén is felhangzott a kormányt szidó rigmus, de a rapper nem reagált rá. Korábban a Campus fesztivál szervezője közölte: szerinte direkt pártpolitikai megnyilvánulásoknak nincs helyük a színpadon.
hvg.hu
Dokusorozatot készít az HBO az egyik legizgalmasabb fiatal hazai zenészről, Szirmai Marcellről, azaz Pogány Indulóról, aki három év alatt odáig jutott, hogy megtöltötte az MVM Dome-ot. Itt az első előzetes.
hvg.hu