Desh pánikrohamokat kapott a népszerűségtől, csak Azahriah mellett volt nyugodt
A rappernek ma már százmilliós elérése van a Youtube-on, de olyan hirtelen robbant be, hogy teljes orvosi kivizsgáláson esett át, hiába.
hvg.hu
Volt Azi, és volt mellette egy gyerek
– idézte fel az ország egyik legnépszerűbb rappere, Desh karrierjének kezdetét. Azóta már más a helyzet: a zenész nemrég jelentette be, hogy az MVM Dome-ban ad koncertet, egy éve pedig megírtuk, Desh a magyar előadók közül a második legnépszerűbb, 121 milliós nézettséggel. Azahriah-val közös dalai pedig az ország leghallgatottabb slágerei között vannak.
Azahriah toronymagasan vezet a magyar hallgatók körében a zenehallgatási toplistán, a következő helyezettet negyedannyiszor játszották le, mint az ő listavezető számát.
Desh most arról beszélt a TheVR Podcastben, hogy nem tudott lelkileg alkalmazkodni a hirtelen jött sikerhez – szemlézte az adást a Blikk. „Nem volt az, hogy lépkedek a létrán. Nem tudtam feldolgozni, hogy én most hova tartok, mi lesz, hogyan lesz.” Mint elmondta, az állandó bizonytalanság, a túlterheltség és az elvárások összeroppantották: pánikrohamok, szorongás, kontrollvesztés lépett be az életébe.
Ki is jött a pánikbetegségem, minden ilyen szarba beleestem
– mondta. Állandóan szédült, de semmilyen orvos semmilyen okot nem tudott megállapítani, és még a pszichológussal sem ért el sikert: „Öt alkalom után abba is hagytam, inkább megoldottam magamnak” – mondta.
Azahriah mellett viszont minden fellépés „biztonságos terep” volt számára. „Bármikor fölmentem Azi mellett… Csak ittam egy-kettőt, fölmentem, lenyomtam, mentem haza. Nem volt semmi stressz” – mondta.
Ugyanakkor amikor már önállóan kellett megtöltenie a nézőteret és megtartani a figyelmet, teljesen másfajta nyomás nehezedett rá. „Jobban be voltam szarva, mint bármikor.”
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.