Minek felnőni? – gyerekek szálltak be Mehringer új dalába

Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó és a Superar gyermekkórus. Az első ilyen közös dal – amit Mehringer jegyez – már most meghallgatható.

  • hvg.hu

Superalbum címmel készült egy különleges  kollaborációs lemez, aminek mind a tíz dala a Superar gyermekkórus és egy-egy zenekar vagy előadó közös munkája. A dalok sorban jelennek meg a nyár folyamán, a teljes repertoár pedig először az október 1-jei koncerten lesz hallható élőben.

A Superalbum nagykoncerten a Budapest Park színpadára lép a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, Co Lee, Járai Márk, Kolibri, Mehringer, valamint a Margaret Island is – utóbbiak számára ez az este lesz az utolsó előtti fellépés, a Superalbumra írt daluk pedig egyfajta zenei búcsúként is értelmezhető. A koncerten a Superar gyermekkórus önálló produkcióval is színpadra áll.

A Superalbum első dala már most meghallgatható – szerzője Mehringer Marci, aki a Superar gyermekkórussal közösen alkotta meg a Minek felnőni című számot.

https://youtu.be/Si6Z7ri1pFU

Az album és a koncert bevételéből származó nettó nyereséget teljes egészében a Superar Alapítványnak ajánlják fel. A Superar célja, hogy minden gyermek – háttértől és zenei előképzettségtől függetlenül – megtapasztalhassa a közös zenélés örömét, fejlesztő erejét és közösségépítő hatását.

Hozzászólások