Németországban visszajöttek a meccsbe a kereszténydemokraták
Tizenhat év után korszakváltás lesz a német belpolitikában, ahol a feltörekvő Zöldek egy időre még azt is kétségessé tették, hogy a jobboldal nyeri-e a választásokat.
Tizenhat év után korszakváltás lesz a német belpolitikában, ahol a feltörekvő Zöldek egy időre még azt is kétségessé tették, hogy a jobboldal nyeri-e a választásokat.
Ismét átvették az első helyet a Zöldek a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségétől a pártok népszerűségi rangsorában Németországban - mutatta ki több felmérés.
A párt támogatottsága a legutóbbi mérések alapján 20–23 százalékos volt, csak a CDU/CSU előzte meg őket.
A Zöldek és a szocdemek nyerték a két vasárnapi tartományi választást.
Hiába a jelentős EU-s mezőgazdasági támogatások, Magyarországon a Fidesz-közeli nagyvállalkozók a nyerők, a kisebb termelőknek, a helyi gazdáknak esélyük sincs, írja a zöld EP-frakció helyzetelemzése.
Kevesebb mint egy év van hátra Angela Merkel bő másfél évtizedes kancellárságából, aminek egyik sajátossága, hogy az elődeitől eltérően ő saját maga szabta meg távozásának időpontját.
Annyi névváltáson ment át az utóbbi években az LMP, hogy ezt csak egy politológus tudja követni. Még szerencse, hogy a Duma Aktuál csapatában ott van Ceglédi Zoltán, aki biztos kézzel végigkalauzol minket az ökopárt viszontagságos múltján és jelenén.
Mit gondol a kizöldülő Orbán Viktorról, a néppárttal frigyre lépő ökopártokról és a mai lázadó ifjúságról 1968 vezéralakja, Daniel Cohn-Bendit? A francia-német zöldmozgalom meghatározó alakja nyugdíjas éveit tölti, pedig lehetne Macron minisztere is. Véleménye azért még van mindenről.
A zöldmozgalmak Nyugat-Európában egyre gyakrabban válnak konzervatív pártok szövetségesévé. Orbán Viktor szerint a néppártra is veszélyes, ha az osztrák példát nagyobb tagállamok is követik. A tét nem pusztán a klímavédelem, de egy emberségesebb migrációs politika is.
Az osztrák konzervatívok és zöldek példát mutathatnak Európának, de főleg a németeknek a kormánykoalíciójukkal, amely az ökológiai és ökonómiai értékeket próbálja új módon összefésülni. Ha nem sikerül, az a szélsőjobbnak ágyazhat meg.
Az osztrák Zöldpárt szombati salzburgi kongresszusán jóváhagyták a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárttal (ÖVP) tervezett koalíciós megállapodást, így az utolsó akadály is elhárult az új kormány megalakulása elől.
Eredményesek voltak a koalíciós tárgyalások a konzervatív Osztrák Néppárt és a Zöldek között.
Tagjaik és szavazóik jelentős részét elveszítették a német politikát évtizedeken át felváltva vezető, de ma már csak együtt kormányképes szociáldemokraták és kereszténydemokraták. A nyertesek a Zöldek lehetnek.
A felek konstruktívnak tartották a megbeszélést.
Ráhel, a kormányfő lánya mellett a vő, Tiborcz István is felsejlik a háttérben.
Ezzel a két nagy frakció, a néppárti és a baloldal vagy velük, vagy a liberálisokkal kell összefogjon a parlamenti többségért.
A klímaváltozás egyre nagyobb fenyegetést jelent a nemzetközi biztonságra – hangsúlyozta Heiko Maas német külügyminiszter, aki szerint a migráció erősödésére lehet számítani, de ez csak tünet, az okot a globális felmelegedés miatt elviselhetetlenebbé váló területeken kell keresni. A német figyelmeztetés gordiuszi csomót jelenthet a magyar kormányzati kommunikáció számára, amely a migránsokkal való fenyegetéssel tart rettegésben választói csoportokat, a klímaváltozással való riogatást viszont csak Soros György újabb trükkjeként igyekszik beállítani.
Április végén választja meg a német kormánypárt új elnökét, aki Angela Merkel utódja lehet.
Ismét többsége van az eddigi koalíciónak, amit a Német Szociáldemokrata Párt a Zöldekkel alkotott.