#államadósság








Kármán András elmagyarázta, miért nem élnek a Fidesz kedvelt adósságszépítő trükkjével

Bár év végén az uniós utalásoknak köszönhetően jelentős likviditás áll majd a kormány rendelkezésére, ebből az elmúlt évek gyakorlatával szemben nem szépítik majd az adósságot. A Tisza már elért 400 milliárd forint megtakarítást, és a Pénzügyminisztérium szerint könnyedén találnak még 300 milliárdot. Ebből lesz a Havária Alap és az első szociális intézkedések fedezete.


Költségvetés: az idei év nagyon csúnya lesz, de jövőre a kormány fürödni fog a pénzben

Az immár csak véleményezési jogkörrel rendelkező Költségvetési Tanács kockázatokat azonosított a Tisza pótköltségvetésében: a gazdasági növekedésre, a forintárfolyamra és egyes bevételi tételek teljesülésére vonatkozó prognózis túlontúl optimista. A költségvetési hiány GDP-arányosan 7,5 százalékra, pénzforgalmi szemléletben 7,2 ezer milliárd forintra nő. Utóbbi oka elsősorban az, hogy a kiolvasztott uniós (RRF) források utalásai csak év végén érkeznek meg, a kiadásokat a büdzsének meg kell előlegeznie.



Az erős forint megszépítette az államadósságot, egyébként 4,12 ezer milliárddal nőtt volna

Az év első öt hónapjában nem csak a költségvetési kiadások szálltak el, a bevételek csak lanyha ütemben emelkedtek köszönhetően egyebek mellett az új szja-kedvezményeknek és az üzemanyagok „védett” árázásának, tehát a Fidesz választási intézkedéseinek. A költségvetés adósságának növekedését azonban 1,6 ezer milliárd forinttal mérsékelte a forint erősödése, annak köszönhetően ugyanis a devizaadósság forintban számolva kevesebbet ér.