Milliókat ad egy baranyai polgármester, ha az ő falujába költöznek
Nem lát más megoldást az elnéptelenedés ellen.
Nem lát más megoldást az elnéptelenedés ellen.
Négy év múlva legalább a központi tornya elkészül.
Hiába támogatja a munkásszálló-építést a kormány, ezzel nem ellensúlyozhatja a csapást, amelyet a több százezer fős hiánnyal birkózó munkaerőpiacra a cafeteria-rendszer megcsorbításával mért.
Egy 1949-ben feloszlatott bíróság visszaállításával szólna bele az építéshatósági ügyekbe a Nemzeti Közszolgálati Egyetem augusztus végén leköszönt rektora.
A BBC képe Afrikában készült.
A rabok fogják megépíteni börtönöket – derül ki a kormányportálra feltett belügyminisztériumi rendeletmódosítási tervezetből, amit Pintér Sándor belügyminiszter jegyez.
Az Emminek az sem számít, hogy az építkezéssel védett fajokat pusztíthatnak ki.
Aki nem tud a lezárásról, és figyelmetlen, könnyen megsérülhet.
Budapesti hőgyűrűt épít ki a Főtáv, a várhatóan 9 hónapig tartó építkezések miatt egyelőre a buszsávot kerítették el az Erzsébet hídra Pestről felvezető oldalon.
Porból készült téglákat terveznek, amelyekből utakat, indítóállásokat vagy akár lakóépületeket is építhetnek.
Kedden hunyt el, a holttestét egy nappal később fedezte fel a kollégája.
Ehhez képest csekély büntetést kaptak.
Felújítják a déli hidakat az M0-son, ezért sávelhúzásra kell készülni. A forgalom kétszer kér sávon haladhat, viszont több forgalmi változás is lesz. Cserébe az autópályát díjmentessé teszik az 51-es főút és az M6-os autópálya csomópontja között.
Közel 30 százalékos a növekedés egy év alatt, de nem a lakáspiac, hanem az állami és önkormányzati megrendelések pörgetik egyre jobban a piacot.
A reptéren 44 légitársaság több mint 100 úti cél felé indít járatokat, szükség van a folyamatos bővítésre.
A cég vezérigazgatója szerint már most küzdeni kell minden egyes napért és óráért.
Helyből 55 százalékkal többe kerül a nemzetközi sportesemények lebonyolítására is alkalmas létesítmény.
A felújításról híreket közlő weboldal szerint a munkálatok az ütemterveknek megfelelően haladnak.
A mentők eddig négy halottat találtak. Több mint száz kutató-mentő érkezett a helyszínre darukkal, kőtörő kalapácsokkal és láncfűrészekkel, mentőkutyákat is bevetnek.
Az első pályázaton ajánlott 1,7 milliárdot még sokallta a Nemzeti Sportközpontok, a második körben végül 2,1 milliárdos ajánlatot fogadtak el, ami azóta meghaladta már a 2,5 milliárd forintot.