#útdíj


Egy program, ami minden kamionos életét megkönnyítheti

A legrövidebb és leggyorsabb útvonal mellett figyelembe veszi az útdíjakat, a fizikai, törvényi és veszélyes árura vonatkozó korlátozásokat, valamint a kamionok számára kialakított parkolókat a WebEye és a német PTV most induló, közös navigációs platformja, a Navigator Truck.

hvg.hu





Óriási summát hozott a kormány egyik biztos forrása

A teherautók elektronikus útdíjfizetési rendszerének 2013-as bevezetése óta az e-matrica-bevétellel együtt az év végéig ezermilliárd forint folyik be ebből a forrásból a központi költségvetésbe - mondta a Világgazdaságnak Börzsei Tibor, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

MTI





Viszik az autósok a matricákat, mint a cukrot

Az elővételi lehetőséget is kihasználva, lényegesen több autópálya-matricát vásároltak az autósok február 9-ig, mint tavaly ugyanebben az időszakban – tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a Magyar Hírlapot.

MTI



Magyarország is beszáll a német útdíj elleni szövetségbe

A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a külföldi autósokat is terhelő úthasználati díj szabályainak módosítását. Egy sor uniós tagállam, köztük Magyarország az új szabályozást is ellenzi, és osztrák kezdeményezésre szövetséget szervez bevezetésének megakadályozására.

MTI





Fizet útdíjat? Figyeljen, kiesik az egyik partnercég

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) kedden felmondta szerződését az egyik partnerével, a GSM Protect Kft.-vel. A cég ügyfelei november 17-étől csak viszonylati jegy vásárlásával, vagy egy másik bevallási közreműködőn keresztül tudnak úthasználatot bevallani.

MTI