Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy zárva maradnak az olasz sípályák
Hétfőn nyitottak volna, az illetékes miniszter azonban vasárnap közbelépett.
Hétfőn nyitottak volna, az illetékes miniszter azonban vasárnap közbelépett.
Nem bírtak magukkal a lengyelek, miután végre kicsit kiszabadulhattak.
A Microsoft milliárdos társalapítója szerint a koronavírus elvonultával sem dőlhetünk hátra. Fejlesztenünk és kutatnunk kell, máskülönben baj lesz – mondta.
Egy Hadházy Ákos által közzétett levél szerint a háziorvosoknak jégakkut is kellett vinniük a dobozban, hogy ne szakadjon meg a hűtési lánc.
A negyedik szakaszába ért az oltási terv.
A Magyar Turisztikai Ügynökséghez fordultak. Csak annyit kérnek, amennyit tavalyelőtt adóként befizettek.
A francia államfő szerint a világjárvány ellen csak közösen lehet felvenni a versenyt, de a küzdelemben az átláthatóság is fontos.
Pusztai Erzsébet szerint a kormány kommunikációja miatt csökken az oltási hajlandóság Magyarországon.
Sürgősségi eljárásban döntenek a képviselők, az ellenzék most valószínűleg nem fogja támogatni az újabb 90 napot.
Az állásinterjún sem lehet rákérdezni, hogy a jelentkező be van oltva vagy sem.
A főorvos szerint nem kell félni sem az orosz, sem a kínai vakcinától, mindkettő hatékony a koronavírus ellen.
Az oltóanyagot Dél-Koreában és Indiában gyártják majd.
Elhalasztották a 15 hete zárva tartó éttermek és hotelek nyitását. Amíg az átoltottság nem éri el a kellő mértéket, a tesztelésben látják a megoldást.
Szijjártó Péter szerint "korábban és többet szállítanak a kínaiak".
Arra vonatkozóan nincs előírás, hogy mit történik akkor, ha a tanuló éppen a szóbeli vizsga napján betegszik le.
Alkalmazottai és űrhajósai egészségéhez szeretne hozzájárulni a NASA azzal, hogy kísérleti projektbe kezd az immár Google-tulajdonban lévő Fitbittel.
Kórházba egy nap alatt 128 ember került koronavírus-fertőzés miatt.
Minden második embert visszafordítottak Németországban a Csehországgal és az ausztriai Tirol tartománnyal közös határszakaszon a koronavírus-járvány miatt elrendelt új beutazási korlátozásokra hivatkozva.
Egy hét alatt mindössze 88 ezer új fertőzöttet regisztráltak.
Már közel 300 ezren felgyógyultak a betegségből Magyarországon.