Kevesebben oltatnák be magukat, mint korábban
A fiatalokat kivéve minden korosztályban csökkent az oltási kedv.
A fiatalokat kivéve minden korosztályban csökkent az oltási kedv.
Az országos tiszti főorvos két táblázatot küldött a politikusnak, aki minderre 90 napot várt.
Majdnem egy éve már, hogy a koronavírus-járvány miatti furcsa, új világban kell dolgoznunk és helytállnunk. De lehet-e kiegyensúlyozottan teljesíteni a járvány miatti folyamatos stressz alatt? Megkérdeztünk egy pszichológust.
A csalók állítólagos szakértőket szólaltatnak meg és tudományosnak látszó tanulmányokra hivatkoznak, hogy hihető legyen, a szereik jók a vírus ellen. A rendőrség több ilyen weblapot is azonosított.
A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon tartotta meg tizenhetedik évértékelőjét, amin a nacionalista populisták bukását vetítette elő, és mindenkit arra kért, készüljön fel a jövő tavaszi választásra.
A politikus mindenkit arra kér, oltassa be magát, neki pár hónapot biztosan várnia kell.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője szerint novemberben épp Magyarország részéről hangzott el, hogy április-május környékén kezdődhet a tömeges oltás.
300 önkéntesnél figyelik az immunválaszt. Bár a gyerekek jellemzően könnyen átvészelik a vírust, náluk is fontos a védettség.
Szijjártó Péter még sokkal többről beszélt, mint amennyiről Gulyás Gergely pár héttel később, de a kormány ezt nem kommunikálja annyira hangosan, mint az Unió késlekedését.
Majdnem 2,4 millióan haltak meg a COVID-19 világjárványban a legfrissebb adatok alapján.
387 462 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, miközben 13 706-an hunytak el.
Japán jóváhagyta az amerikai Pfizer és a német partnercég, a BioNTech által kifejlesztett, koronavírus elleni vakcinát - jelentette be az ország egészségügyi minisztériuma vasárnap.
A Fidesz szerint az ellenzéki kerületvezetők nem dönthetik el, hogy a lakosok milyen oltóanyagot kapjanak.
Tizennégynapos szükségállapotot hirdetett ki hétfőtől Csehországban a koronavírusjárvány miatt a kormány - közölték a cseh kabinet vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
Meghaladta a 537 ezret azok száma, akik már a második dózishoz is hozzájutottak.
Fejenként több száz eurós bírságot szabtak ki az étteremtulajdonosokra és a vendégekre Ventimigliában és Sanremoban. Főleg francia turisták ünnepeltek tengerparton.
A repülő, amely a vakcinákat szállítja, már elindult Pekingbe.
A perui kormány egészségügyi minisztere is hasonló botrány miatt távozott.
A két PCR-teszt együtt 210 fontba, azaz 86 ezer forintba kerül.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának hétfői megnyitóján várhatóan felszólal a miniszterelnök.