Kiadta a kormányhivatal a háziorvosnak, hogy oltson be 60 embert, csak az nem derült ki, hol és mikor
A kormányhivatal 60 páciens beoltásának a megszervezését kérte rövid határidővel egy háziorvostól.
A kormányhivatal 60 páciens beoltásának a megszervezését kérte rövid határidővel egy háziorvostól.
Választ várnak többek közt arra a kérdésre is, honnan lenne vakcinájuk, ha azokat csak államok vehetnek.
A felmerült anomáliák közül csak egyre adott magyarázatot a kormány, ahogy arról sincs még semmilyen információ, hogy mire lesz jó ez a plasztikkártya.
Anafilaxiás sokkokról, darázscsípés-allergiáról, és a különböző betegségek és a koronavírus elleni oltások kapcsolatáról szóló kérdésekre válaszolt Merkely Béla csütörtökön a Kossuth rádió adásában.
Az AstraZeneca vakcinából kevesebb mint harmadannyit küldtek, mint amire előzőleg számítottak, a háziorvosoknak mindössze 1 ampullát tudnak küldeni belőle a héten.
Ursula von der Leyen az uniós vakcinaexport leállításával fenyeget, mondván a tagállamoknak nagyobb szükségük van rá, mint Nagy Britanniának, amely oltottság tekintetében megelőzi az Európai Uniót.
Legalábbis ez most Peking terve.
A The Guardian az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet adatai alapján megnézte, a Pfizer–BioNTech, a Moderna és a Johnson & Johnson védőoltása esetén milyen mellékhatásokra számíthatunk, és azok milyen gyakorisággal fordulnak elő.
A tavalyi halasztás után idén úgy készülnek a wimbledoni szervezők, hogy nemcsak megtartják a versenyt, hanem nézőket is beengednek.
Súlyos immunreakció jelentkezett néhány embernél, amit az oltáson kívül más nem indokolhat – ezzel az elmélettel állt elő egy norvég orvosi csoport.
Úgy tűnik, mindenki csalódik valakiben: a magyar kormány vakcinákat várna Brüsszelből vakcinaútlevelek helyett, mi pedig például átlátható oltási programot a Magyarságkutató Intézetnek frissen adott 1,2 milliárd forint helyett.
A hír igaz – írja Instagram-oldalán az ATV műsorvezetője.
Az ultrahanghullámok orvosi képalkotó frekvenciákon képesek lehetnek károsítani a koronavírusokat: lerombolhatják és megrepeszthetik a vírusok köpenyét és tüskéit – mutatták ki számítógépes szimulációkban a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói.
A klinika sárga és vörös zónájából tett közzé képeket a Semmelweis Egyetem kommunikációs igazgatósága.
Az izraeli példa mutatja, amint elég embert oltanak be, biztonságos az újranyitás – erről is beszélt Kemenesi Gábor virológus.
Próbálják az intézmények között megosztani a dolgozókat és hallgatókat, hogy minden ágy mellé jusson ember. A betegágyak közel fele szabad még Szegeden.
Gyurcsány a halál kormányáról írt a legfrissebb halálozási adatokkal kapcsolatban. A kormány folyamatosan oltásellenességgel és azzal vádolja az ellenzéket, hogy a járványnak drukkolnak.
Forrásaink szerint kérdés nélkül osztották be a csütörtökön kezdődő európai olimpiai kvalifikációs birkózótorna egészségügyi biztosítására a mentőket úgy, hogy a rendes munkaidőkeretükbe bele sem számít az ott végzett munka. Eközben a járvány miatt már többször is vidékről érkeznek besegíteni mentőegységek. Az Országos Mentőszolgálat szerint az ellátást nem zavarja a rendezvény.
Gulyás Gergely szerint az uniós szerződések (vagy legalábbis az egyik) túl sok felelősséget hárítanak a vevőre – pedig ugyanez az orosz–magyar szerződésre is igaz részben.
Jó esély van rá, hogy Európában részben vagy teljesen el fog veszni még egy nyári turistaszezon a koronavírus-járvány miatt.