Müller Cecília döntött: a kánikula miatt nem kell maszkot viselni a szociális intézményekben
Az óvintézkedést akkor törlik el, amikor a fertőzöttek száma emelkedni kezdett.
Az óvintézkedést akkor törlik el, amikor a fertőzöttek száma emelkedni kezdett.
A járvány minden mutatója alacsony, azonban az elhunytak számát kivéve jóval rosszabb, mint az elmúlt hetekben volt.
A kanadaiak mintegy 85 százaléka tekinthető teljesen beoltottnak.
Egyedül néhány Budapest-környéki településen és Egerben nőtt az örökítőanyag koncentrációja.
Úgy tűnik ebben a kérdésben is a legfontosabb az iskolázottság.
Az Európai Unió egészségügyi szervezetei szerint a 60 éven felülieknek érdemes egy második emlékeztető védőoltást is adni.
Több megyében sem lehet online időpontot foglalni júliusra koronavírus elleni oltásra, mert nincs szabad hely. Augusztusra pedig egyáltalán nem lehet időpontot foglalni.
A kórházi dolgozók így is kevesebb szabadságot vehetnek ki.
Akár 300 euróra is büntethetik azt, aki nem tartja be a szabályozást.
Az országos tiszti főorvos arra figyelmeztetett, hogy aki tüneteket észlel magán, például torokkaparást, tüsszögést, ne menjen közösségbe.
Xabier Ostale egy galaxis után Centaurusnak nevezte el a koronavírus májusban azonosított, BA.2.75 mutációját.
Az indiai kísérletek azt mutatják, hogy a betegek orrából néhány nap leforgása alatt kipucolja a koronavírust egy új orrspray.
Most kellene megfogni a járványt, hogy ősszel és a télen ne terheljük túl az egészségügyet - magyarázta Hans Kluge.
Kiadták a járvány friss heti adatait: emelkedik a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők és az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma is.
Valaki nagyon azon volt, hogy ne éljem túl a betegségemet – emlékezett vissza Bányai.
Jelenleg is zajlanak a kísérletek, amelynek végén kiderül, mennyire segít az orrba felhelyezett vérplazma a szaglás regenerálásában.
A BA.5 jelű vírusváltozat az omikron közeli rokona a kutatók szerint. Amerikában és a briteknél is terjed.
Rendkívüli látogatás indokolt esetben az osztályvezető főorvos írásos engedélyével történhet.
Alacsony, de folyamatosan nő a járvány minden fontos mutatója.
A legtöbb városban emelkedést mértek a szakemberek.