Újra találkozhatnak a szerelmesek Dániában, akiket a határzár elszakított egymástól
Március közepe óta csak a dán állampolgárokat engedik be Dániába, mostantól azokat is, akik tudják igazolni, hogy legalább fél éve egy dán a párjuk.
Március közepe óta csak a dán állampolgárokat engedik be Dániába, mostantól azokat is, akik tudják igazolni, hogy legalább fél éve egy dán a párjuk.
Online rendszert indít el Kína az új koronavírus globális terjedésének előrejelzésére.
Megrendelhető a HVG Munkajog 2020-as különszáma, amely tartalmazza az előző kiadvány megjelenése óta beiktatott törvényi módosításokat, továbbá a Covid–19 vírus okozta rendkívüli jogalkotási rendben született munkaügyi kormányrendeleteket, valamint ezek magyarázatát is. A jogszabályok gyakorlati alkalmazását szerződésminták, kérdésekre adott szakértői válaszok, bírósági és kúriai esetek ismertetése segíti.
A lengyel külügyminiszterrel szerdán fog egyeztetni Szijjártó Péter a két ország közti közlekedés könnyebbé tételéről.
Szabó Tímea Kásler Miklóstól kérdezett, akkor szólt rá az ülést vezető KDNP-s politikus.
Volt olyan nap, amikor 1,5 millió vizsgálatot készítettek.
Az emberierőforrás-miniszter olyan adatokat idézett, amelyek szerint az összes, idősotthonban élő, igazoltan fertőzött ember több mint fele fővárosi fenntartású intézmény lakója.
Másfél hónappal azután, hogy a miniszterelnök először megígérte az egészségügyi dolgozóknak adott extra juttatást, már egy dátumot is elárult.
A miniszter május 12-én elrendelte a vizsgálatot az ügyben. Egy héttel korábban még élcelődött az erről szóló parlamenti kérdésen.
A testület szerint nincs sok idő a felkészülésre, de egyes javaslatok betartásával zökkenőmentes lehet az újrakezdés.
Nem áll meg az élet, ha a befogadhatatlan adatmennyiség csillapodik. Maradjon meg egy nap az ötből, amikor nincs bezárva és a székhez kötve a gyerek, amikor nem undokoskodik vele senki, amiért más tempóban halad. Vélemény a digitális (vagy inkább táv-) oktatás elmúlt bő két hónapjáról és arról, ami abból következik.
Utoljára 2009-ben csökkent ennél nagyobbat a GDP.
Pedig állítólag betartották a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.
A thaiföldi Csula Oltóanyagkutató Központ az egyik olyan laboratórium a világon, ahol a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésén dolgoznak.
A koronavírus miatt késve indulhat be a Mach-E sorozatgyártása, emiatt az öreg kontinensre várhatóan csak 2021-ben érkeznek meg az első autók.
Sajtótájékoztatót tart az operatív törzs. Az országos tiszti főorvos szerint a járvány lecsengő szakaszában vagyunk.
A budapesti férfi azt akarta megtudni a sofőröktől, meddig tart még a járvány.
Maga a Microsoft adott ki figyelmeztetést egy PC-seket veszélyeztető adathalász-kampány miatt, amelynek célja a számítógép feletti irányítás megszerzése. Egy e-mailben érkező Excel-táblázattal kezdődik a kálvária.
Japán gyógyszert tesztelnek Pécsett, Trump újabb korlátozásról döntött, rendőrök vezettek le egy szülést a Blahán. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
A világ legrangosabb autókiállításai között jegyzett rendezvény leghamarabb 2021-ben térhet vissza.