szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Előfordultak kétszer jelentett halálesetek, illetve olyan elhunytak is, akiknél vizsgálat nem igazolta a koronavírus-gyanút.

Koronavírus-világjárvány
Több mint 11,5 millióan fertőződtek meg, és csaknem 600 ezer beteg halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A pandémia felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott annak ellenére, hogy a járvány csillapodásával mind több országban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat. (Igaz, több helyen már ismét szigorításokat vezettek be.) Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Több mint 1900-zal csökkentette a koronavírus okozta regisztrált halálesetek számát a spanyol egészségügyi minisztérium, mivel hibákat talált az adatok felülvizsgálatakor - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója online sajtótájékoztatóján Madridban hétfőn.

A járványügyi vezető elmondta: a 17 tartománytól és a két észak-afrikai exklávétől érkező tájékoztatókban előfordultak kétszer jelentett halálesetek, illetve olyan elhunytak is, akiknél vizsgálat nem igazolta a koronavírus-gyanút.

A szaktárca szerint Spanyolországban eddig 26 834-en veszítették életüket a fertőzés következtében, szemben a vasárnap közölt 28752-vel.

Az elmúlt 24 órában 50-en hunytak el, a halálozás kilencedik napja maradt száz alatt.

A minisztérium kiigazította a regisztrált fertőzöttek adatait is, eszerint eddig 235 400 esetben azonosították a SARS-CoV-2 nevű vírust, ami 372-vel kevesebb mint, ami a vasárnapi jelentésben szerepelt. Egy nap alatt 132 új fertőzöttet szűrtek ki.

Arancha González Laya spanyol külügyminiszter Twitter-oldalán közzétette, hogy júliustól eltörlik a külföldről érkezők számára kötelező kéthetes karantént, amelyet május 15-én vezettek be.

A döntést összhangban van a központi kormány hétvégi bejelentésével miszerint júliustól az ország ismét megnyílik a külföldi turisták előtt.

Spanyolországban hétfőn újabb járványügyi enyhítések kezdődtek, például a fővárosban több mint két hónap után megnyitotta kapuit a híres Retiro park, a kávézók, éttermek pedig megnyitották teraszaikat, minden vendég után fertőtlenítve a székeket és asztalokat.

Az elmúlt hónapokhoz képest jóval több embert lehetett látni az utcákon, de sehol nem alakult ki tumultus, és a legnépszerűbb belvárosi területek forgalma jóval elmarad az ilyenkor szokásostól.

Madridban felavatták az első olyan automatát, amelyből szájmaszkot és kézfertőtlenítőt lehet vásárolni. Előbbi viselése kötelező, nem csak a tömegközlekedési eszközökön, hanem minden olyan nyilvános helyen, ahol nem lehet tartani az előírt két méteres távolságot. A napokban összesen tíz metróállomásra helyeznek ki ilyen készüléket.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
MTI Világ

Tíznapos nemzeti gyászt rendel el a spanyol kormány

A koronavírus-járvány áldozatainak emlékére tíznapos nemzeti gyászt rendel el a spanyol kormány jövő keddi ülésén - jelentette be a spanyol kormányfő szombati online sajtótájékoztatóján Madridban. Az egészségügyi minisztérium 48 újabb halálos áldozatról és további 361 igazolt fertőzöttről adott hírt kora este.

A szörfösöknek is komoly akadályokat hozott a vihar a Balatonon - fotók

A szörfösöknek is komoly akadályokat hozott a vihar a Balatonon - fotók

Több mint egy hete nincs új fertőzött egy német tartományban

Több mint egy hete nincs új fertőzött egy német tartományban

Kigyulladt egy hadihajó a San Diegó-i flottatámaszponton, többen megsérültek

Kigyulladt egy hadihajó a San Diegó-i flottatámaszponton, többen megsérültek