szerző:
T.S.
Tetszett a cikk?

Úgy tűnik, megállíthatatlan az élet különböző szféráiban a háromdimenziós printelés térhódítása. A művészet, az orvostudomány és az építőipar után a gasztronómiában is megkezdte előretörését: Londonban nemrég egy komplett 3D-s ételsort mutattak be.

A tervek szerint a brit főváros után Rómában, Párizsban, Berlinben, Las Vegasban, Torontóban, Reykjavikban, Dubaiban, Szingapúrban, Szöulban és máshol is prezentációt tart majd a VIP Launch of Food Ink, a világ első 3D-s étterme (egyelőre a budapesti bemutatkozásról nincs hír...). Bár a pár héttel ezelőtti londoni debütálás meglehetősen szűk körű volt, az esemény mégis nagy publicitást kapott a külföldi médiában. Annál is inkább, mivel ezzel a nyomtatási eljárással alakították ki az étterem belső terét is: a bútorzatától a dekoráción át az asztalra került terítékekig.

©

 

Az éttermi projekt létrehozásában a technikai szakemberek, művészek és dizájnerek mellett két spanyol séf vett részt, nevezetesen Joel Castanyé és Mateo Blanch. Mindketten a bellvísi (Lleida tartomány) két Michelin-csillagos La Boscana étteremből, ahol a hagyományos katalán és aragóniai konyhát ötvözik modern, kísérleti konyhai elemekkel. Kreativitásukat és érzékenységüket a gasztronómiai újítások iránt magyarázza, hogy olyan neves „kulináris szentélyekben” is ténykedtek, mint a molekuláris konyhai tudományok anyaműhelyének számító El Bulli, s a hozzá hasonlóan nem egyszer világelsőnek választott El Celler de Can Roca étterem.

©

A spanyol séfeknek és a 3D-s high-tech hátteret biztosító, egyben a Food Ink étteremalapítójának számító holland byFlow nevű cégnek a közös célja: az ételnyomtatásra épülő nemzetközi étteremlánc létrehozása. A londoni világpremier után ezért kelnek útra a monstre, kis túlzással szólva, a fél világot érintő gasztrotúrájukra.

©

 A brit fővárosban három napon át, a délutáni órákban az érdeklődő nagyközönségnek mutatták be a rétegeltsége miatt fogyasztásra nagyon előnyös élettani hatásokkal rendelkező nyomtatott fogásaikat. Este pedig szűk körben, tízfős, főként reménybeli üzleti partneri csoportoknak  nyomtattak  vacsorát. A kilencfogásos menüsor ára megközelítette a 250 eurót.

A futurisztikus gourmet élményt állítólag jóízű készítményekkel garantálták. A folytatást úgy képzelik, a hagyományosan készülő ételekkel kombinálva adják asztalra a printeket, s majd egy  távolabbi jövő hozza el, hogy egyeduralkodóvá váljanak a konyhában.

©

Drukkolunk, de azért nem feltétlenül lennénk részesei ennek a távoli konyhai világnak. A fejlődést egyelőre még másban, leginkább a valós, mindenhol tisztes konyhai produktumokban szeretnénk látni.

 

             

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hózáporban teperték földre a pedofilt Győrben - videóval

Hózáporban teperték földre a pedofilt Győrben - videóval

Hétfő délután érkezik a rossz idő

Hétfő délután érkezik a rossz idő

Auschwitzban minden túlélő átélt valamit, amiről képtelen beszélni

Auschwitzban minden túlélő átélt valamit, amiről képtelen beszélni