Hatvan méter. Ennyi választja el az ötödikes Szani és a hatodikos Robi bátonyterenyei otthonát az egyik ottani internetszolgáltató hálózatától. A Zagyva-parti házsoron, ahol édesanyjukkal és nagyszüleikkel élnek, nem sok házban van net. Nem csoda, hogy a kis távolság ellenére nehéz elintézni a szolgáltatónál: vezesse be a kábelt a srácok otthonába, hogy hetente többször tudjanak Skype-on matekozni és magyarozni. Bár a két fiú már azzal is jókora előnyben van a hasonló sorsú kortársaikhoz képest, hogy péntek délutánonként átjárhatnak a helyi tanodába lényegében ingyenes különórára. Három éve már, hogy A Gondolkodás Öröme Alapítvány Gondola-programja minden félévben felkér két fiatalt, akik péntekenként a hátrányos helyzetű iskolásokkal foglalkoznak Bátonyterenyén.

hvg.hu

Jönnek a jagallók!

Debóra, Kiara, Lolita, Rebeka és Dzsennifer Mátraverebélyen várják a „gondolások” pénteken három óra előtt érkező autóját, amely átviszi őket a bátonyterenyei tanodába. „Ma már nem volt farsang, és elengedtek bennünket három óra előtt!” – csacsognak a negyedikes kislányok, amikor beülnek a kocsiba. Az előző péntekeken nem jöttek, mert több hétig ünnepelték a farsangot, aztán pedig kiderült: három előtt nem engedik ki őket az iskolából.

„Minden héten felbukkan néhány új gyerek, aztán meg elmaradoznak, pedig az lenne a jó, ha rendszeresen járnának, és tudnánk haladni” – mondja Hetei Balázs. Két csoportban folyik a tanítás, az átlagos létszám hét fő, de volt olyan félév, hogy összesen több mint negyvenen fordultak meg az órákon.

A mostani tanév döcögve indult, miután a régi tanoda bérleti szerződését felmondta a bátonyterenyei önkormányzat. Jó néhány hét szünet után a város másik végében nyitották újra a tanodát, külföldi magánadományból. Viszonylag jól alakult a helyzet, mert a mostani épület jobb lett, több a terem, a foglalkozás és a gyerek is.  Az viszont szomorú, hogy amíg a régi tanoda Bátonyterenye nagybátonyi részén volt, akkor többen jártak oda a városnak abból a feléből. Most azonban, hogy a város túlsó végére költöztek, a távolabbi városrészekben lakó gyerekek elmaradoztak. „Jó, hogy jönnek új diákok, de még jobb lenne, ha megmaradnának a régiek is” – jegyzi meg  Mózes Krisztián. A Zagyva-parton lakó Szanit és Robit is a szervezők szedik össze minden pénteken.

hvg.hu

„Vigyázzatok, mert lehet, hogy jönnek a jagallók!” – vihognak a mátraverebélyi kislányok a szervezők autójában a tanodából hazafelé vezető úton – a rendőrökre gondolva. Jól érzik magukat, minden érdekli őket, de az órán is pont ilyen aktívak voltak. Azt mondják, a logisztorikat meg a gyufaszálas példákat szeretik a legjobban, amikor az a feladat, hogy át kell helyezni egy gyufaszálat a számok között, úgy, hogy a felírt művelet igaz legyen. Azon a feladaton viszont nagyon sokat gondolkodtak Peták tanár úr harmadikosai-negyedikesei, amely így szólt: „egy repülő egy óra 20 perc alatt teszi meg az utat Budapestről Bécsbe, visszafelé viszont 80 perc alatt. Hogyan lehet ez?”

Ahol születni kell a túloldalra

Bátonyterenyétől néhány kilométerre fekszik a részben gettósodott Mátraverebély, ahol egyébként az Oscar-díjas Angol beteg Almásy grófjának családi sírboltja is található. Erről a helyről valóban elmondható: a túloldalra születni kell. A települést átszeli ugyanis a 21-es főút, melyen kilométereken át egyetlen gyalogátkelőhely sincsen. Az út egyik oldalán van a „jó oldal”, azaz a falu fejlettebb része, míg a „rossz oldalon” javarészt romák laknak. A tanfolyam vége után már ide kell hazahozni a lányokat. Az utcában méretes, nem túl barátságos kutyák járkálnak teljesen szabadon, s amikor megáll az autó, a környékbeliek közül sokan odaszaladnak kérdezősködni, nézelődni. „Volt olyan eset, hogy egyedül jöttem pénteken, és amikor megálltam, hogy felvegyem a gyerekeket, bekopogott az ablakon egy felnőtt férfi. Azt kérdezte: „ki maga?” Miután bemutatkoztam, hogy tanító vagyok, azt mondta: „akkor jó” – meséli Mózes Krisztián. Mint meséli, a menekültkérdés is beindította a helyiek fantáziáját. Egyszer azzal szólították meg: „Budapestről jön? Ott háború van?”

„Bele kell mászni a családok életébe"

Akik rendszeresen járnak a pénteki foglalkozásokra, azokat Janzer Frigyesék időnként budapesti hétvégi táborokba viszik, ahol a tanulás mellett jut idő némi városnézésre vagy vidám programokra is. „Hamar rájöttünk, hogy heti egy alkalommal nem jutunk nagy eredményekre, ezért találtuk ki az intenzív hétvégi táborokat is. Néhány tehetségesebb gyerek életébe pedig igenis mélyebben bele kell másznunk” – mondja a főszervező. Ez azt jelenti, hogy a szülőkkel is felveszik a kapcsolatot, és amellett, hogy például tűzifával vagy gyógyszerrel támogatják őket, megpróbálják velük megértetni a program jelentőségét. Szani és Robi esetében ez nagyjából sikerült is, s a testvérpárnak ma már hetente egyszer skype-os foglalkozást is tart egy tizenegyedikes fazekasos gimnazista. De az hosszú távon nem tartható, hogy a srácok a nagypapával fellógnak a vonatra – csak így tudnak ugyanis eljutni a tanodába, ahol internetkapcsolat van. Az a cél, hogy minden nap legalább két órát tanuljanak. Ehhez kell egy számítógép és internet – most ezek előteremtésén dolgoznak a támogatók. „Kapnak majd leckét, de a sulis házi feladatokat is tökéletesen meg kell csinálniuk. Szeretnénk, ha a mostani hármas-négyes bizonyítvány majdnem színötösre javulna” – magyarázza Janzer Frigyes. Azért az is felmerült, hogy egy távoli routerrel korlátozzák majd a napi hozzáférést, nehogy a netezés kontraproduktív legyen.

hvg.hu

Lemorzsolódás

- Hány testvéred van?

- Egy bátyám.

- Ő is iskolás még?

- Nem, ő már otthon van.

Ez a beszélgetés az egyik budapesti tábor során zajlott a hatodikos mátraverebélyi kislány és az őt vendégül látó család tagjai közt. (Az intenzív hétvégéken mindig a tehetséggondozó táborozók családjai szállásolják el a gyerekeket.) A nógrádi hátrányos helyzetű iskolások körében ugyanis lényegében felnőttkorukra az egyetlen kilátás a közmunka, az szinte fel sem merül, hogy elhelyezkedjenek. Vagyis ha valaki végzett az általánossal, az „otthon van”. A „gondolások” tapasztalatai szerint minél kisebb korban bekapcsolódnak a gyerekek a plusztanulásba, annál nagyobb az esély, hogy egy picit jobb sorsuk lesz és nem kallódnak el.

A hetedikesek-nyolcadikosok körében már ritka, hogy néhány alkalomnál többször eljöjjenek a foglalkozásokra, főleg a lányoknál. Volt olyan eset, amikor a lány azért nem jött, mert az édesanyja inkább otthon tartotta, hogy segédkezzen a ház körüli teendőkben. „Sokszor semmi önbizalmuk nincs, megszokták, hogy azt mondják nekik: á, neked ez úgysem fog menni! – mondják a szervezők. Tisztában vannak vele, hogy nem itt fogják megmenteni a világot, de úgy gondolják: ha a több tucat gyerek közül csak néhányat eljuttatnak egy gyöngyösi vagy egy salgótarjáni, netán egy jó budapesti gimnáziumba, ahol nem diszkriminálják őket roma származásuk miatt, sőt onnan talán főiskolára-egyetemre is jelentkezhetnek, akkor már megérte.