A szombati bajnoki fordulóban még a bírón is vörös folt éktelenkedett.
hvg.hu
Az olasz első osztályú bajnokság, a Serie A szombati fordulójában minden focista, de még a bírók is vörös folttal az arcukon léptek pályára, így hívták fel a figyelmet a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem világnapjára.
A Juventus csapata a Spal ellen lépett pályára, és 2-0-ra győztek, az első félidőben Ronaldo, a másodikban Mandzukic talált be:
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.