A jelenlegi pannonhalmi főapát, Hortobágyi T. Cirill elismeri, hogy a kormány gálánsan támogatja az egyházakat, ám elődje, Várszegi Asztrik hozzáteszi, ott, ahol a támogatásért cserébe lojalitást várnak, nehéz helyzetbe kerülhetnek az egyházak. Úgy vélik, hogy a bencések minden fontos társadalmi kérdésben – legalább közvetve – hallatják a hangjukat. Úgy vélik, nekik politikai rednszerektől függetlenül mindig a védtelenek hangjának kell lenniük.
Várszegi Asztrik kiemeli, nem azért nyitották meg az apátságot annak idején néhány menekült család előtt, mert ezzel bárkit is bosszantani, vagy az ellenzéket támogatni akartak volna, „hanem azért, mert itt voltak a kapuink előtt”. Emlékeztet arra, hogy az elmúlt ezer esztendőben mindenkinek menedéket adtak, aki zörgetett, a Napóleon elől menekülőknek éppúgy, mint a zsidóknak, sőt még a kommunistáknak is.

Hortobágyi T. Cirill és Várszegi Asztrik
Fazekas István
Hortobágyi T. Cirill arról is beszélt, hogy az iskoláikba járó gyerekeket arra is nevelik, hogy ne zsigeri indulatból, az érzelmeik alapján ítéljenek, hanem árnyaltan gondolkodjanak. „Legyenek inkább civilek a szó igazi értelmében… Erős civil társadalom nélkül ugyanis az ország is gyenge és esendő.”
Fabinyi Tamás evangélikus püspök szintén nagyon zavarja, ha az emberekben talán rejtve ott lévő rosszindulatot és gyűlöletet, önzést és kisszerűséget szabadítják fel. „Jól emlékszünk, ilyen volt a 2004-es kettős állampolgársági népszavazás előtti akkori kormányzati kampány, és ilyen most a plakátkampányok sora.” Úgy véli, éveknek, évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy ezek káros hatása elmúljon.

Fabiny Tamás
Fazekas István
A hajléktalanok kriminalizásával kapcsolatban is azt látja a legfőbb problémának, hogy ezután úgy tekintenek ezekre az emberekre, mint akik törvényen kívül vannak. „Azért veszélyes ez, mert úgy érezheti egy suhanc, hogy belerúghat egy utcán fekvő emberbe, hiszen nem bűnt követ el, hanem megelőzi a ’jogszolgáltatást’.”
Fabinyi úgy véli, hogy bizonyára hiányzik a jó ellenzék is, de főleg a menekültválság radikalizálta a hatalmat. „Vitathatatlan, hogy hamarabb felismerte a problémát, mint mások, és ez megerősítette abban, hogy érdemes szembemennie az árral, hiszen végül neki lett igaza.”
Fabinyi kitért arra is, hogy korábbi kormánykritikus megnyilatkozásai után volt olya lelkész kollégája, aki megkérdezte, miért teszi ki az egyházat a kormány büntetésének. „Visszakérdeztem: miért sérti meg a kormányt azzal, hogy bosszúállását feltételezi segítő szándékú vélemény miatt. Ez a vita azonban már nyugvópontra jutott. Semjén Zsolttal több alkalommal is tisztáztuk a félreértéseket, és tervezzük, hogy a mi egyházunk is megújítsa szerződését az állammal.”
Az interjúkat a HVG ünnepi duplaszámában olvashatják.