A kutyaugatás bosszantó hatását vizsgálták az ELTE etológiai tanszékének kutatói. A Bioacoustics című folyóiratban megjelent tanulmányukban Jégh-Czinege Nikolett PhD-hallgató, valamint Faragó Tamás és Pongrácz Péter, a tanszék kutatói arra kerestek választ, miért leszünk többnyire idegesek, ha kutyaugatást, főként ha a szomszéd kutyájának ugatását halljuk, és vannak-e olyan emberek, akiket az átlagosnál jobban zavar, amikor ugatást hallanak?
Három korcsoport tagjait vonták be a kutatásba: 10-11 éves gyerekeket, 18-35 éves és 50-70 év közötti felnőtteket. A tesztek során az etológusok vizsgálták a lakókörnyezet szerepét is. Mindhárom korcsoportban voltak falusi, kertvárosi és városközpontban élő lakosok.
A lakóhelynek azonban nem volt hatása a kutyaugatás által kiváltott bosszankodás mértékére. Vagyis nem igazolható, hogy a nagyvárosi, „természetből kiszakadt” embereket jobban idegesítené a kutyák által keltett zaj. Az életkor viszont összefüggést mutatott a bosszankodással: a fiatal felnőttek tartották a legidegesítőbbnek az ugatásokat, különösen, ha azok magas hangon szóltak. A férfiakat jobban bosszantotta az ugatás, mint a nőket.
A szakemberek megállapították, hogy a legidegesítőbbnek bizonyuló ugatások fő hangtani jellemzői (magas frekvencia, érdes tónus) alapján nem a legmérgesebb vagy legrémültebb kutya ugatása a legbosszantóbb, hanem kifejezetten bosszantó ugatások egy külön kategóriát képviselnek.
Ennek a hangtípusnak az evolúciós eredetét a kutatók abban látják, hogy a kutya számára előnyös lehetett az ember figyelmének minél hatékonyabb megragadása egy potenciálisan fenyegető szituációban. Az, hogy e hangtípus manapság sokakban tehetetlen bosszúságot okoz, nem az evolúció „hibája”, hanem a mind több ember és kutya koncentrált előfordulásából adódó melléktermék.
