„Félbe szakadt holttestet kellett lelöknöm magamról”

A Líbiában megsérült magyar fotós, Szabó Gergely a Népszavának idézte fel, hogy miként élte át a bombázás borzalmait.

  • hvg.hu hvg.hu
„Félbe szakadt holttestet kellett lelöknöm magamról”

Szabó Gergely szeptember elején sebesült meg a tripoli frontvonalon egy bombatámadás következtében. Az első hírek még arról szóltak, hogy a fotóst elrabolták, de aztán gyorsan tisztázódott, hogy nem ezt történt. A Népszavának adott interjúban azt mondta, már tud járni, és a sebei is szépen gyógyulnak. Az egyik hüvelykujjának egy részét egy repesz levitte, egy másik repes a koponyája külső részén állt meg, és perforálta a dobhártyáját – a fülét műteni kell, hogy ismét halljon. A lábán és a hátán is egy-egy nagyjából 20 forintos érme nagyságú bemeneti mély seb van.

A sérülései a fontosabb szerveket elkerülték, az interjúban így el is hangzik, hogy hatalmas szerencséje volt. Szabó Gergely ezt azzal magyarázza, hogy „mágikus helyen” állt:

Aki közvetlenül mellettem állt, ő meghalt. Az egyik parancsnok, aki egy távolabbi széken üldögélt, életben maradt, de úgy szétszedték a repeszek, hogy a kórházban úgy üvöltött, ahogy embert még nem hallottam. Tőlem mindössze két méterre csapódott be a rakéta, de még a messzebb lévő vastag faltokot is kiszakította a detonáció. A szerencsém valószínűleg az volt, hogy a körülöttem lévők felfogták a robbanás erejét. A becsapódáskor nekem zuhantak, a földre estünk, szó szerint félbe szakadt holttestet kellett lelöknöm magamról.

Szabó Gergely azt mondta, a robbanás után végig magánál volt, nem félt, és az adrenalin miatt fájdalmai sem voltak. Először egy tábori kórházba szállították, majd onnan egy nagyobb tripoli kórházba vitték, ahol megműtötték. Itt talált rá a magyar nagykövetség, Budapesten pedig már TEK-esek fogadták.

„Úgy érzem, nincs poszt traumatikus szindrómám. Jól alszom, rendszerezem a képeimet, már dolgozom” – mondta a jelenlegi állapotáról. Hozzátette, hogy a közeljövőben biztosan nem utazik sehová: „Megvárom, hogy összerakjanak az orvosok, azután...? Még nem tudok biztosat mondani”.

A Szabó Gergellyel készül teljes interjú itt olvasható.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.