A vak komondorok országában nem csak macsó férfiak nyomulnak
Új alkotással, a budapesti rockszínteret bemutató filmmel jelentkezett a BP Underground-sorozat. Koltay Anna és Turán Eszter rendezők még a tavaszi lezárások előtt kezdték el forgatni a kétrészes epizódot, amely az underground szcénát bemutató korábbi filmekhez hasonlóan egyszerre értékes korlenyomat és tisztelgés a zenei közeg előtt. Turán Eszterrel beszélgettünk lázadásról, fanyalgókról, a 90-es évek reményeiről és arról is, hogy milyen okból jön el az underground hitelesség-ellenőrző bizottság.
A rendszerváltás az underground rockzenébe is elhozta az angol-amerikai életérzés közép-európai változatát: egy csomó klubban zúztak a rockerek és a metálosok, kicsit sárgán és kicsit savanyúan, de volt itt minden: szex, drogok, rock and roll. A rendszer összeomlott, az oroszok elmentek, úgy tűnt, ezzel megszűnt a közös ellenség is.
A nagy szabadság azonban kaotikus viszonyokat is teremtett – nagyjából így foglalható össze röviden a BP Underground rocktörténeti dokumentumfilmje, amely már a negyedik a sorban: három éve a hardcore-punk, két éve a hiphop, tavaly az elektronikus zenei szcénáról forgatott a Koltay Anna – Turán Eszter-rendezőpáros. A filmekben főként arra keresik a választ, hogyan alakultak a különböző szubkultúrák a rendszerváltás után, milyen meghatározó helyei, zenekarai, figurái voltak ezeknek a közegeknek, és hogyan formálták őket a Nyugatról beáramló trendek, hogyan teljesedtek ki a 90-es években és a 2000-es évek elején.
Koltay Anna televíziós szerkesztő, műsorvezető és Turán Eszter rendező, producer 2015-ben, egy punk-rock koncerten fogalmazta meg, hogy jó lenne valahogyan feldolgozni a budapesti underground zenei élet legfontosabb történéseit azokra az évekre fókuszálva, amikor ők voltak tinédzserek, mert sok szó esik ugyan a rendszerváltás előtti időkről, de a 90-es, 2000-es évekről nem nagyon beszélt még senki.
Pár hónapon belül, saját finanszírozásban (tehát nulla támogatással) kezdték el forgatni az első, a hardcore-punk szubkultúráról szóló részt. Azért ezt, mert pont ebben a közegben találkoztak, ráadásul úgy gondolták, esszenciálisan talán pont ez képviseli mindazt, amiért izgalmas a szubkultúrákat bemutatni: a műfajból egyértelműen következik például az a kérdés, miért csapódnak a fiatalok a különböző közegekhez, és hogyan segíti ez őket az útkeresésben és önkifejezésben.
A közös munka kísérleti kezdeményezésként indult el a saját lelkesedésük miatt, csak később érezték meg a dolog missziójellegét, jelesül, hogy nem szabad megállni egyetlen szcénánál, egyetlen filmnél: „Anna és köztem van tíz év korkülönbség, ami azért nagyon szerencsés, mert a témákból mindkettőnket egy picit más fogott meg: mire én pont kijöttem valamilyen rajongásból, ő pont akkora ért oda. Először megpróbáljuk összerakni a személyes élményanyagot minden szubkultúrával kapcsolatban, kiket, miket tartunk fontosnak bemutatni, de próbálunk egy objektív képet is adni. Arra is emlékszünk, hogy mik voltak azok a zenekarok, klubok, helyek stb., amelyeket lehet, hogy mi nem hallgattunk, nem látogattunk, de a film szempontjából megkerülhetetlenek” – magyarázza a rendező. Ehhez szakértők segítségét is kérték, olyan emberekét, akiket mérvadónak találnak, sőt, sokszor menet közben leltek rá ilyen emberekre.
Úristen, kik ezek a kommerszek?
A kétszer nyolcvan perces rockfilmet márciusban kezdték el forgatni, rekordszámú, ötvenkét megszólalóval. Egyetlen ember kivételével első szóra mindenki igent mondott a felkérésükre. A korábbi filmeknél előfordult ugyanakkor, hogy a rendezők a végén kénytelenek voltak kiírni, hogy voltak kulcsfontosságú szereplők, akik végül nem álltak kötélnek.
Elektronikus zenei epizód a hvg360-on Koltay Anna és Turán Eszter dokumentumfilm-sorozatának harmadik, az elektronikus zenei szcénáról szóló része elérhető a hvg360-on. A rockfilm bemutatásának helye és időpontja egyelőre ismeretlen, az alkotók a részleteket a honlapjukon közlik majd. Koltay Anna és Turán Eszter dokumentumfilm-sorozatának harmadik, az elektronikus zenei szcénáról szóló része elérhető a hvg360-on. A rockfilm bemutatásának helye és időpontja egyelőre ismeretlen, az alkotók a részleteket a honlapjukon közlik majd. |
Az elektronikus zenéről szóló epizódnál például ilyen volt Palotai Zsolt vagy Yonderboi. Mindkettőjükkel többkörös egyeztetéseket folytattak, de végül nem vállalták. „Nem azért nem szerepelnek, mert nem gondoljuk, hogy fontosak lennének. A hiphop-filmben ilyen Bankos, aki szintén megkerülhetetlen alakja a budapesti underground közegnek, viszont nem szeret nyilatkozni, és ezt tiszteletben kellett tartanunk” – mondja a rendező. Ezen felül tudomásul kellett venniük azt is, hogy a budapesti underground közegben is vannak emberek, akik annyira undergroundok, hogy még magukkal is alig állnak szóba.
„Volt, hogy megkaptuk, hogy úristen, kik ezek a kommerszek? Eleve, lányok!” – emlékszik vissza Turán Eszter néhány róluk szóló megjegyzésre. „Mit tudhatnak ezek, ott se voltak. Jajj…” Imádom a rockfilmben Áron Andris Apey hasonlatát arról, hogy
van, hogy kritizálják őket, és az olyan, mintha jönne a heavy metál rendőrség, és ellenőriznék, hogy elég sátánisták-e.
Náluk is megjelent néha az underground-ellenőrző bizottság. „Volt, akinél átmentünk a rostán, és volt, akinél nem. A hiphop-filmnél valaki mondta, hogy ezekkel a műanyag lányokkal nem áll le. A hardcore-punknál volt olyan megszólalónk, aki eljött ugyan a bemutatóra, de látványosan nem ült be a filmre. Valószínűleg nem talált minket elég undergroundnak. Aztán vannak a filmes fanyalgók, akik azt kritizálják, miért van a filmekben ennyi humor, miért ilyen a rendezés... Sok mindent lehet kritizálni, de azt nem lehet tőlünk elvenni, hogy a szívünk-lelkünk benne van a projektekben, és hát nem ebből keressük a nagy pénzeket, ez misszióvá vált, ez az, ami miatt csináljuk.”
Az, hogy a rendezőpáros kifejezetten maszkulin közegekben forgat, nemcsak azt nehezítette meg, hogy „átmenjenek a rostán”. Minden szubkultúráról elmondható, hogy kevés női szereplője van, a punk- és a rockfilmben Koltay és Turán például azért is szerepeltek – túl azon, hogy saját érintettségükről meséljenek –, hogy picit elbillentsék a genderarányt. A hardcore punk-részben alig volt női vonal, a többi filmnél azonban már külön blokkot kaptak, mert azt szerették volna az alkotók elérni, hogy azokban a szcénákban, ahol több nő van, őket a lehető legalaposabban bemutassák. „Borzasztón fontosnak tartottuk megmutatni, hogy a vak komondorok országában nem csak ilyen macsó férfiak nyomulnak, nyomulgatnak” – mondja Turán Eszter.
Hömpölygő, reményteli időszak
A filmekben rendre előkerül, a hiphopban pedig különösen kicsúcsosodik az underground és a mainstream közti szembenállás. Turán Eszter szerint ez a film régi sebeket szakított fel, évtizedekkel ezelőtti konfliktusokat hozott a felszínre. Voltak zenekarok, amelyeknek tagjai nagyon nem szívesen látták egy másik formáció tagjait a filmben. Mindegyik filmben szerepeltek a szcénát megosztó előadók: ilyen volt például az Animal Cannibals is.
„Ők nem azért vannak benne a hiphop-részben, mert valaha is undergroundnak gondoltuk, hanem azért, mert ők a Fila Rap Jam-tehetségkutatóval nagymértékben segítették, hogy kitermelődhessen ez a közeg, tehát megkérdőjelezhetetlen a szerepük.” Ilyen szerepet kapott a Tankcsapda is a rock epizódban, mert az alkotók nem tudtak és nem akartak úgy rockfilmet csinálni, hogy ők ne legyenek benne. „De mi nem az ő történetüket meséltük el, hanem azt, hogy mennyit segített nekik Budapest az elején, vagy milyen viszonyuk volt a fővárosi underground rock-metál közeggel. Nagyon sokan kinövik magukat, és országosan is ismertek lesznek, ezt vannak, akik elfogadják, a hitelességi bizottság tagjai meg lehet lenézik. Szerintem, ha valaki önazonos marad akkor is, ha stadionokban játszik, akkor maradhat hiteles.”
A rendezők mindenkori szándéka, hogy a filmek egy-egy zenei szcéna primer bemutatásán túl korlenyomatként is szolgáljanak. Turán Eszter a rendszerváltás alatt még általános iskolás volt, kisgyerekként még látta a munkásőröket masírozni a Flórián téren, de már alig tanult oroszt. Egyfajta gyerekperspektívából látta ezt az egész bizonytalan, hömpölygő, de nagyon is reményteli időszakot. „A filmben is törekszünk arra, hogy ennek a korszaknak a bizonytalanságát, ünnepélyességét, de a sötét oldalát is meg tudjuk mutatni:
az elképesztő robbanást, a kábítószerek megjelenését, a zenei stílusok beáramlását, amikor ömlött be az MTV és kinyíltak a határok – és persze azt, hogy ezek a közegek mit kezdtek mindezzel, mennyire tudtak valami egyéni ízt becsempészni a leginkább angolszász helyekről jövő szubkultúrákba”
– mondja.
Szerinte minden egyes zenei közeg megismerésénél fontos boncolgatni, hogy ki honnan jött, miért pont azt a stílust választotta, miért csapódott bizonyos csoportokhoz, vagy mit kapott útravalónak ettől a közegtől, hogyan van ma jelen az életében. Igyekeznek úgy bemutatni mindezt, hogy azoknak is releváns legyen, akik megélték ezt a korszakot, és azoknak is, akik nem.
Mindig van mi ellen lázadni?
A filmek központi témája a lázadás, a rocknál azonban már felmerül, hogy manapság mégis mi ellen lázadhatnának a fiatalok:
az ellen, hogy nincs új iPhone-töltőjük?
– teszi fel a kérdést a Bedlam zenekar gitárosa, Jánosi Cicó. Turán Eszter szerint minden korosztály kitermeli valahogy a saját undergroundját, hiszen az mindig alulról szerveződik, és az önkeresés, önkifejezés és a korábbi trendek és konvenciók elleni lázadás táplálja.
„Egyáltalán nem gondolom, hogy a mai fiataloknak nem lenne mi ellen lázadni, nézzük csak meg, mi történik a volt Alma Materemmel, a Színház-és Filmművészeti Egyetemmel. Amikor őrt álltam nemrég a Vas utcában a tetőn, könnyes volt a szemem, mert nem hittem volna, hogy valaha a rendszerváltás után nem sokkal az ellen kell demonstrálnom, hogy egyetlen vágással, mindenféle egyeztetés nélkül egy ilyen komoly presztízsű szellemi műhelyt próbálnak ellehetetleníteni. De ugyanígy lehet lázadni rengeteg más dolog ellen is, ami épp körülöttünk történik. Nem az a baj a fiatalokkal, hogy nem tudnak mi ellen lázadni, sokkal inkább azt látom problémának – tisztelet a kivételnek –, hogy nincs bennük megfelelő alázat vagy türelem: az az alap, hogy nekik minden azonnal jár.”
Mindkét rendező a rock közegben érzi magát a legotthonosabban. Ahogy Turán Eszter fogalmaz: a goa zenével egyenesen ki lehet őt üldözni a világból, de például a jungle vagy a drum n bass műfaj elkapta egy időben, ugyanakkor nosztalgiával tekint az első acidpartikra, amelyekre „átkirándultak” a rockklubokból.
A rendezők sokszor dilemmáztak azon, hogyan húzzák meg a határt bizonyos műfajok között. Az alter-vonalat azért hagyták ki teljesen a Rockfilmből, mert potenciálisan egy következő film témájának gondolják. Hatalmas a merítés, az alterrock pedig igazi kincs Magyarországon, egyértelmű, hogy külön filmet érdemel. „A BP Undeground Rock epizódnak most volt egy szűk körű szakmai bemutatója, a vírus miatt redukált közönséggel. A film után sugárzó emberek jöttek oda, megköszönték az időutazást. Talán nem túlzás azt mondani, hogy néhányan nagyon érzelmes állapotban jöttek ki a teremből, mert újra átélhették velünk a saját tizenéves korukat, és ezért érdemes filmeket csinálni.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
